Ugrás a fő tartalomra

Corvinus Aranyérem

A Corvinus Aranyérem kitüntetésben azok az oktató, kutató, vezető, szakmai irányító kollégák részesülhetnek, akik az Egyetem fejlődésére, reputációjára tartósan kiemelkedő hatást gyakoroltak kivételesen értékes, nemzetközileg is elismert tudományos tevékenységükkel, kiemelkedő oktatói munkájukkal, továbbá jelentős szerepet vállalnak a tudományos utánpótlás-nevelésben, vagy vezetőként, szakmai irányítóként jelentősen hozzájárultak az Egyetem megújulásához és a stratégiai célok megvalósításához. 

Tamás a Marketing- és Kommunikációtudományi Intézet és jogelődje vezetőjeként inspiráló tudományos környezetet teremtett. Vezetése alatt az intézet sikeresen végigkísérte az egyetem átmenetét egy új korszakba, növelte a nemzetközileg elismert kutatási eredményeket, és magas színvonalú publikációkkal járult hozzá az egyetem hírnevének erősítéséhez. 

Helena a Sustainable Finance Research Centre vezetője és a Pénzügy Intézet docense, nemzetközi konzorciumok meghívott résztvevője. Úttörő szerepet játszik abban, hogy a biodiverzitás pénzügyi vonatkozásai a tudományos diskurzus részévé váljanak. Mindeközben elhívatott mentor szakmai és pályázatírási témában. 

Ágnes több mint 20 éve számos vezetői szerepben járult hozzá az egyetem fejlődéséhez, többek között a Gazdálkodástani Doktori Iskola programigazgatójaként, az Akadémiai Életpálya Bizottság tagjaként és rektorhelyettesként. Az utóbbi években szerepet vállalt az egyetem átalakításában és a fenntarthatósági stratégia kidolgozásában is. 

A képzés sikeres elvégzését igazoló EMPA Certificate előnyt jelenthet a későbbi elhelyezkedésednél vagy további tanulmányaid során, hiszen a munkáltatók és az egyetemek számára egyaránt jelzi a megszerzett, speciális szakmai tudást. 

Egyetemért Emlékérem

Egyetemért Emlékérem kitüntetésben azon egyetemi polgárok részesülhetnek, akikhosszabb időn keresztül példaértékű, kiemelkedő teljesítményt nyújtottak; ésaz Egyetem valamely műhelyének fejlődésére, hírnevére vagy az Egyetem közösségére jelentős hatással bíró vezetői, szakmai irányítói, akadémiai, szolgálati tevékenységet folytattak. Ezzel a kitüntetéssel ismerhető el azok munkája is, akik munkakörükhöz kapcsolódóan olyan átalakítást, újítást, fejlesztést hajtottak végre, amellyel jelentősen hozzájárultak az Egyetem megújulásához.  

Charles elhivatottan és nagy pontossággal vezette a Nemzetközi számvitel és könyvvizsgálat szak ACCAakkreditációját, erősítve az egyetem nemzetközi elismertségét. Meghatározó szerepet játszott a számviteloktatás megújításában és az oktatási színvonal emelésében. 

György a Vezetéstudományi doktori program igazgatójaként kitartó fejlesztő munkát végez, kiemelten hallgatóbarát és támogató hozzáállással. Felépítette a Családi Vállalatok Kutatóközpontot, amely meghatározó szakmai műhellyé vált. Mentorálásával több generációt segített vezetői pozíciókba jutni. 

Viktória 2015 óta a Világgazdasági Tanszék kulcsfontosságú munkatársa. Tapasztalatát több szak fejlesztésében kamatoztatta, és kiemelkedően aktív a Tudományos Diákkör (TDK) mozgalomban. 2020-ban az egyetem Év oktatója díjjal ismerte el munkáját. Számos egyetemi bizottság tagja. 

A képzés sikeres elvégzését igazoló EMPA Certificate előnyt jelenthet a későbbi elhelyezkedésednél vagy további tanulmányaid során, hiszen a munkáltatók és az egyetemek számára egyaránt jelzi a megszerzett, speciális szakmai tudást. 

Tibor a Corvinus Center for Operations Research (CCOR) kutatócsoport vezetőjeként jelentősen hozzájárult a kutatási kiválóság fejlesztéséhez az egyetemen, miközben példaértékűen mentorálja a fiatalokat. A kutatócsoport a nemzetköziesítés és a pályázati tevékenység terén egyaránt kiemelkedő eredményeket ért el. 

Melinda közel 40 éve dolgozik az egyetemen. Újító szemléletével és kitartó munkájával jelentősen hozzájárult a Corvinus Turizmus műhelyeinek fejlődéséhez. Vezetőként a hazai turizmus szakma fontos szereplőjévé tette az egyetemet, és az utánpótlás-nevelésben is elévülhetetlen érdemeket szerzett. 

Róbert a digitalizáció és mesterséges intelligencia területén kiemelkedő oktató és kutató. Nevéhez fűződik a Digiméter projekt és az abból alakult egyesület, amelynek elnöke. Aktívan fejleszti az egyetem vállalati kapcsolatait, és példaértékű tudományos ismeretterjesztői munkát végez. 

Tünde évtizedek óta a Számvitel Tanszék meghatározó tagja, akit innováció és lojalitás egyszerre jellemez. Példaértékűen végzi oktatói és tárgyfelelősi munkáját. Mindezt nemcsak szakmai alapossággal, hanem kedves, támogató hozzáállással teszi, amellyel generációk szakmai fejlődését segítette. 

Dóra közel 25 éve dolgozik rendíthetetlen elkötelezettséggel az egyetem hallgatóinak mobilitási lehetőségeiért. A világ számos vezető egyetemével épített ki és ápol partnerségeket. Kitartó munkájával diákok sokaságát segítette értékes külföldi tapasztalatokhoz. 

Zsolt alumniként visszatérve évek óta vezeti az egyetem marketingkommunikációját. Irányításával megújult az egyetem arculata, és megsokszorozódott a digitális felületeinek látogatottsága. Csapata évente számos sikeres kampányt, videót és más tartalmat készít, erősítve az intézmény márkáját és hírnevét. 

Kitüntető Oklevél

Kitüntető Oklevél kitüntetésben azon kollégák részesülhetnek, akiktöbb ízben példaértékű, kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, éstevékenységük olyan érdemi innovációt jelentett, amellyel hozzájárultak az Egyetem megújulásához.  

Ágnes lelkiismeretes és megbízható kolléga, aki évek óta példaértékű lojalitással dolgozik. Fáradhatatlanul vesz részt a hallgatókat érintő pályázati kiírások és a nemzetköziesítést elősegítő megállapodások kidolgozásában, miközben számos szervezeti egységgel alakított ki szoros szakmai együttműködést. 

Andrea az Operáció és Döntés Intézet titkárságvezetője, akire kollégái a mindennapokban bármilyen ügyben számíthatnak. Munkáját a gördülékenység és gyors problémamegoldás jellemzi. Az előremutató fejlesztések kapcsán nyitott és szívesen kísérletezik innovációkkal. 

Imola kiemelkedő szerepet játszott a 2025 tavaszi MyView hallgatói véleményfelmérés sikeres lebonyolításában, amely kulcsfontosságú az oktatás minőségének fejlesztésében. Rugalmassága és precíz munkavégzése biztosította, hogy az eredmények időben és teljes körűen rendelkezésre álljanak. 

A képzés sikeres elvégzését igazoló EMPA Certificate előnyt jelenthet a későbbi elhelyezkedésednél vagy további tanulmányaid során, hiszen a munkáltatók és az egyetemek számára egyaránt jelzi a megszerzett, speciális szakmai tudást. 

Emese egy évtizede az Idegennyelvi Oktató- és Kutatóközpont meghatározó munkatársa, aki elkötelezettségével és szakértelmével a szervezeti egység egyik motorja. Félévente mintegy 2.000 hallgató ügyintézését biztosítja gördülékenyen, innovatív ötletei pedig számos új fejlesztés és kezdeményezés alapját jelentették. 

Fanni a Hallgatói ügyekért felelős rektorhelyettes közvetlen szervezetében projektmenedzserként dolgozik, korábban pedig a kancellár munkáját segítette. Állhatatossága, alapossága és kiemelkedő munkabírása példaértékű, amivel elkötelezetten támogatja az egyetem fejlődését. 

Krisztina kimagasló minőségű munkája biztosítja, hogy az egyetem közössége nemzetközi szinten is kiemelkedő hozzáféréssel rendelkezzen szakirodalmi és adatforrásokhoz. A Tanulástámogatás és képzés csoport vezetőjeként pedig koordinálja a transzverzális készségfejlesztő könyvtári tevékenységeket, hozzájárulva a hallgatók egyetemi és jövőbeli sikereihez. 

Mariann kiemelkedő munkabírásával és problémamegoldó képességével jelentős szerepet játszik az egyetem digitalizációs folyamatainak erősítésében. Szervezőkészsége és együttműködése révén hatékonyabbá teszi a hallgatói ügyintézést, és aktívan segíti a mindennapi működés gördülékenységét. 

Péter a Vezetéstudományi Intézet megbízható és elkötelezett titkársági referense, aki kiemelkedő szakértelemmel kezeli a Neptun-rendszerrel kapcsolatos feladatokat. Precíz munkavégzése, hozzáértése, valamint együttműködő hozzáállása nélkülözhetetlen a mindennapi működéshez. 

Ildikó több évtizede meghatározóan vesz részt a Gazdasági Jogi Tanszék tárgyaihoz kapcsolódó, szerteágazó oktatásszervezési munkában. Az ő megbízható teljesítménye jelentősen hozzájárul a tanszék zökkenőmentes működéséhez. Kollégái és a hallgatók mindig számíthatnak rá. 

Balázs 4 éve dolgozik az egyetemen, de már 12 éve a Corvinus közösség tagja. Kritikus időszakokban nélkülözhetetlen segítséget nyújtott, az elmúlt 2 évben pedig kiemelkedő teherbírással és proaktivitással biztosította a CIAS nemzetközi vendégkutatóinak elégedettségét, miközben mindig közvetlen és figyelmes kolléga maradt. 

Jenő 2017 óta dolgozik az egyetemen, kezdetben kollégiumi Neptun-ügyekkel és órarendszerkesztéssel foglalkozott. 2023-tól a Programmenedzsment terület nélkülözhetetlen munkatársa. Mindig elérhető, türelmes és segítőkész, tudása pedig igen jelentős. 

Zsolt az elmúlt két évben teljesen megújította a Tanítás- és Tanulástámogató Központ kommunikációját, professzionális és innovatív rendszert építve. Kreatív kampányai és példás szervezettségű rendezvényei révén új szintre emelte az egység láthatóságát. 

Judit titkárságvezetőként és intézeti referensként magas színvonalú munkát végez. Innovatív szemléletben dolgozik, nevéhez fűződik a nagysikerű ESG továbbképzési portfolió adminisztratív támogatása. Precíz és megbízható szakember, aki ráadásul igazi csapatjátékos. 

Gábor lelkiismeretes, szakmailag kiemelkedő munkájával és példamutató hozzáállásával hosszú évek óta támogatja a honlap és egyéb webalapú rendszerek működését. Jelentős szerepe volt a honlap megújításában, amelyet kreatív ötleteivel és meglátásaival is segített. 

Év Oktatási Műhelye

Az Egyetem vezetése nemcsak az egyéni teljesítményeket, hanem a nagy hatású és innovatív szakmai csoportok eredményeit is elismeri. Az Év Oktatási Műhelye díjakat tanévenként ítélik oda belső pályázat útján. 2024-ben a díjat két pályázó között osztották meg.  

A Case Track Excellence Center a Corvinus egyik kiemelkedő kezdeményezése. Ez az intézeteken átívelő központ olyan kollégákat fog össze, akik egységes, előremutató, esetalapú oktatási módszertant dolgoznak ki, valamint felkészítik a kiváló hallgatói csapatokat a rangos nemzetközi esettanulmányi versenyekre. Katalizátorként működik a nemzetköziesítés, a tapasztalati alapú oktatás, a problémaközpontú tanulás, az integrált tanulási élmények, valamint az akkreditációs és rangsorolási elvárásokhoz való igazodás terén – ezekkel támogatva az egyetem stratégiai célkitűzéseinek megvalósulását. 

  • Stocker Miklós György – Habilitált Egyetemi Docens 
  • Komza Miklós – Egyetemi docens 
  • Matyusz Zsolt – Habilitált egyetemi docens 
  • Pistrui Bence László – Adjunktus 
  • Stokinger Zoltán – Mesteroktató  
  • Fejes Balázs Benedek – PhD-hallgató 
  • Kostyál Dániel Stephen – PhD-hallgató és kutató 

Év Kutatási Műhelye

Az Egyetem vezetése nemcsak az egyéni teljesítményeket, hanem a nagy hatású és innovatív szakmai csoportok eredményeit is elismeri. Az Év Kutatási Műhelye díjat tanévenként ítélik oda belső pályázat útján. 2024-ben a díjat két pályázó között osztották meg.  

A 2023-ban alapított Sustainable Finance Research Center (SFRC) a pénzügyek, az ökológia és a társadalom összefüggéseit vizsgálja. Két év alatt több mint 600 000 euró nemzetközi támogatást nyert el olyan jelentős projektek révén, mint a NATUREFIN (Interreg Europe) és a BioSolar (Biodiversa+). Az SFRC társszerkesztője a hamarosan megjelenő Biodiversity Finance című Palgrave Macmillan-kötetnek is. Innovatív pénzügyi megoldásokat dolgoz ki a tőke természetbarát irányba terelésére, szoros együttműködésben vezető nemzetközi partnerekkel, miközben kiemelt figyelmet fordít a fiatal kutatók szakmai fejlődésének támogatására. 

  • Naffa Helena – Egyetemi docens 
  • Lovas Anita – Egyetemi docens 
  • Yusifzada Leyla – Adjunktus 
  • Huang Justin – Adjunktus 
  • Kotró Balázs – Posztdoktori kutató 
  • Czupy Gergely – PhD-hallgató 
  • Li Xinglin – PhD-hallgató 
  • Hayati Restu – PhD-hallgató 

Év Oktatója

Év Oktatója kitüntetésben azok az oktatói, kutatói, tanári munkakörben foglalkoztatott kollégák részesülhetnek, akikmunkájukkal jelentősen hozzájárulnak az Egyetem stratégiai céljainak megvalósításához, éshallgatói véleményezésük kiemelkedő.   

Zoltán a Döntéselmélet Tanszék habilitált docense, aki angol nyelvű képzéseken kimagasló hallgatói elégedettséggel oktat, aktív tagja a CEMS nemzetközi hálózatának, meghatározó szereplő az EMBA fejlesztésében, az akkreditációs folyamatokban és a mester- és PhD-hallgatók élményalapú oktatással kapcsolatos mentorálásában. 

Fanni a Pszichológia Tanszék változásokkal teli időszakában újraépítette az Economic Psychology tárgyat, amely több képzésben is kiemelkedő hallgatói visszajelzéseket kapott. A Félév Tanára Gálán az év előadójának jelölték, emellett népszerű és elkötelezett témavezető a szakdolgozók körében. 

Tibor az üzleti adatelemző szak vezetője, adattudományi és MI oktatási, oktatásfejlesztési tevékenysége jelentős, vállalatvezetői tapasztalatait sikeresen építi be az oktatott tárgyakba. Tehetséggondozási és mentorálási szerepe kiemelkedő, miközben vállalati projektekben és tudományos együttműködésekben is szerepet vállal. 

Norbert kiemelkedő szakmai elhivatottságával, oktatási módszereivel és hallgatóközpontú szemléletével kivívta a hallgatók és a Számvitel tanszék kollégáinak elismerését. Tananyagát gyakorlati példákkal és valós esetekkel teszi élővé, interaktív óráival motiválja a hallgatókat. 

Csaba volt pénzügyminiszter és banki vezető, sokrétű tapasztalatát évek óta az egyetem hallgatóinak javára fordítja. Óráin a gazdasági és politikai élet meghatározó szereplőivel dolgozik együtt, miközben innovatív oktatási módszerekkel vonja be a hallgatókat. Aktívan részt vesz a tehetséggondozásban, előadásokat tart és kurzusokat vezet szakkollégiumokban. 

Zoltán kiemelkedően oktatónk, aki magasra teszi a mércét saját magával és a hallgatókkal szemben is. Hosszú idő óta a tehetséggondozás motorja, demonstrátoraival rendszeresen kutat, publikál, és integratív szerepet tölt be a kurzusok fejlesztése során is. 

Zalán évek óta jelentősen hozzájárul az egyetem stratégiai céljainak megvalósulásához. OTDKnyertes, többszörös kutatási kiválósági díjas kolléga, akit 2025 tavaszán a hallgatók az év oktatójának választottak. Ezen felül főszervezője a mára hagyománnyá vált Corvinus Termelői Piacoknak. 

Alexandra a kommunikáció- és médiatudományi képzések oszlopos tagja. Kedvessége, következetessége és magas szakmai színvonalú kurzusai miatt hallgatói többször jelölték az év oktatójának. Intézete CTEfelelőseként elévülhetetlen érdemeket szerzett a CTE 1.0 és 2.0 koncepciók fejlesztésében. 

Tünde munkáját hosszú évek óta példaértékű elkötelezettség, kiemelkedő szakmai felkészültség és lelkesedés jellemzi. A francia szaknyelvi csoport vezetőjeként a legmagasabb színvonalon dolgozik, szakma iránti elhivatottságát bizonyítva pedig tavaly sikeresen megszerezte PhDfokozatát. 

Tamás a kétezres évek eleje óta az egyetem elkötelezett munkatársa. Célja a sport megszerettetése és magas színvonalú elsajátítása. Irányítása alatt hallgatóink több sportágban számtalanszor jutottak el egyetemi és főiskolás országos döntőkig. Mindeközben a sport egészségmegőrző és személyiségfejlesztő szerepét is átadja a diákoknak. 

Gábor 2008 óta egyetemünk elismert oktatója, több nagylétszámú kurzus felelőse. A minőségi oktatás iránti elkötelezettségét jelzi, hogy közgazdász tanári diplomát is szerzett. A hallgatók között rendkívül népszerű, melyet a HalVel és MyView eredmények is alátámasztanak. 

Év Dolgozója

Az Év Dolgozója díjat az egyetemi közösség ítéli oda titkos szavazáson azon szolgáltató munkakörben foglalkoztatott munkatársak számára, akik az adott évben kiemelkedő, ügyfélközpontú munkát végeztek, segítik és támogatják kollégáik munkáját. 

Emese egy évtizede az Idegennyelvi Oktató- és Kutatóközpont meghatározó munkatársa, aki elkötelezettségével és szakértelmével a szervezeti egység egyik motorja. Félévente mintegy 2.000 hallgató ügyintézését biztosítja gördülékenyen, innovatív ötletei pedig számos új fejlesztés és kezdeményezés alapját jelentették. 

Magdolna 1993-ban végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, azóta a Corvinus közösségének meghatározó tagja. Akadémiai pályáját tanársegédként kezdte, jelenleg egyetemi docensként dolgozik, miközben számos vezetői pozíciót is betöltött. Különösen kiemelkedő a Hallgatói Szolgáltatások, majd a Tanulmányi ügyek területén végzett munkája, amelynek köszönhetően modernizálódott a hallgatói ügyintézés. 

Diána 2018 óta a Közgazdaságtudományi Intézet megbecsült munkatársa. Lelkiismeretesen végzi adminisztrációs feladatait, munkatársai mindig bizalommal fordulhatnak hozzá. Mindemellett az egyetemi közösség aktív tagja, részt vesz programok szervezésében és tagja a Szociális Bizottságnak is. 

Vágólapra másolva
×