„A Corvinus mostanra bátran felveheti a versenyt egy jó holland egyetemmel” – interjú Eső Péter alumnusszal

 A rendszerváltás körüli években járt a Közgázra, illetve a Rajk Szakkollégiumnak is tagja volt. Milyen emlékei vannak az akkori egyetemről?  

1989-ben kezdtem elméleti közgazdaságtant tanulni az egyetemen és nagyon hamar rákattantam a mikroökonómiára. Nagy hatással voltak rám elméleti közgazdaságtant oktató tanáraim, többek között Zalai Ernő és Csekő Imre. A Rajktól pedig közösséget, szakmát és kultúrát is kaptam egyszerre. Három erős pillére volt akkoriban a Rajknak: a rendszerváltozás utáni években a politikai szerepvállalása, a közösségi szerepe, illetve a szakmai műhely jellege. Én az elméleti közgazdaságtan iránti érdeklődésem miatt inkább a Rajk szakmai vonalán mozogtam.  

Rajkosként egyik alapítója volt a harminc éve létező Neumann-díjnak, amelyet sokan a közgazdaságtani Nobel-díj előszobájaként is emlegetnek mostanra a szakmában. Milyen szándékkal alapították diákként ezt a díjat? 

Az egzakt társadalomtudományok kimagasló művelőire szerettük volna jobban rávilágítani a figyelmet, a díj névadója, Neumann János, a játékelmélet atyja pedig úttörője volt ennek a területnek. A megalapításkor fontos célunk volt az is, hogy legyen egy magyar szakmai díj, amiről kizárólag diákok döntenek olyan szemmel, hogy a díjazott munkássága mennyire fontos a jövő generációjának szempontjából. 

Kifejezetten büszke vagyok rá, hogy harminc évig fennmaradt ez a díj, ami a rajkos közösség erejét dicséri, illetve arra is, hogy az elmúlt harminc évben legalább tíz, később Nobel-díjas közgazdász kutató kapta meg a Nobel előtt ezt a díjat, ami pedig azt mutatja, hogy a diákok évről évre – jó érzékkel – a valóban kiemelkedő szakmai teljesítményt díjazzák.  

Hogyan sikerült Magyarországról az Egyesült Államokba, a Harvardra kijutnia doktori képzésre? 

Akkoriban, nekem úgy tűnik, lényegesen több ösztöndíjlehetőség volt az Egyesült Államok-beli egyetemeken, fontos törekvés volt, hogy felzárkóztassák a Nyugathoz a kelet-európai régiót. Én is így jutottam ki, elengedték a tandíjamat és még ösztöndíjat is kaptam a megélhetéshez, kellően szegénynek tűntem. Az előttem lévő évfolyamoknak még nehezebb volt kijutni, nekünk már egy kicsit talán könnyebb. Az én kutatási területem nemzetközi vérkeringésébe szinte csak úgy lehetett bekapcsolódni, ha az ember az Egyesült Államokban doktorizott, ezért nekem különösen fontos volt, hogy ösztöndíjat kapjak.  

A Harvardon ismerkedtem meg a feleségemmel, s végül külföldön maradtunk. Az Egyesült Államokban a Chicago melletti Northwestern Egyetemen kezdtem el kutatni és tanítani, de mivel nem kaptam állandó professzori státuszt (tenure-t), végül az Egyesült Királyságba költöztünk, ahol az Oxford Egyetemtől kaptam ajánlatot. Először úgy gondoltuk, hogy csak egy évre megyünk, végül tizenöt éve élünk ott a három gyerekünkkel. A nyarakat viszont konzisztensen a Balatonon töltjük.  

Milyen stratégiát érdemes követnie Ön szerint egy nemzetközi karrierre vágyó fiatal kutatónak? 

A kutatói pálya mindig is nagyon kompetitív volt, de talán most még nagyobb a verseny, mint amikor én voltam fiatal kutató. A mezőnyből való kiemelkedéshez nagy előny lehet egy jónevű egyetemen szerzett doktori fokozat vagy egy külföldi posztdoktori ösztöndíj. A kutatói pálya önmagában is egy nagyon nemzetközi pálya, érdemes is kihasználni ezeket a szinergiákat, és minél több külföldi konferenciára menni. Magyarország már jól be van tagozódva a nyugati világba, úgyhogy ez a mobilitás, külföldi tapasztalatszerzés már szerves része a magyar kutatói pályának is. Ugyanakkor az utóbbi években azt is látom, hogy kifejezetten jó elméleti közgazdászok költöznek haza, tehát egyre jobban lehet Magyarországon is kutatói egzisztenciát építeni.  

Rendszeresen jár vissza a Rajkba, Corvinusra előadásokat tartani, hogy látja, mennyit változott az egyetem és hova sorolható a nemzetközi felsőoktatási mezőnyben?   

Tanítok Oxfordban és járok kutatószemináriumokra előadni sok nyugat-európai egyetemre is. Innen nézve mondom, hogy én az elmúlt időszakban már nem tapasztalok nagy különbségeket például egy holland egyetem vagy a Corvinus kutatószemináriumai között. A Közgazdasági Intézetet ismerem jobban, de tudom, hogy arra például egész Európában egy magas szakmai színvonalon működő intézetként gondolnak a kollégák. Nem véletlenül tudnak az Intézet munkatársai mindig nagy neveket behúzni a nemzetközi konferenciáikra a szakmából. Szerintem a Corvinus egy kifejezetten felívelő pályán lévő egyetem most, ami bátran fel tudja venni a versenyt jó nyugati német, francia, olasz vagy holland egyetemekkel.