Ugrás a fő tartalomra

Érettségi felkészítés (Studium Generale)

A Studium Generale a Budapesti Corvinus Egyetem valamennyi karáról és szakáról összegyűlt hallgatói csoportosulás, melynek célja, hogy a végzős és tizenegyedikes hallgatók számára teljesen ingyenes érettségi felkészítést nyújtson.

Az SG októbertől májusig biztosít a Corvinus Egyetem falai között szombatonkénti oktatást, ahol 30-40 fős csoportokban veszik át a teljes érettségi anyagát. A Studium Generale jelenleg három szekcióban (matematika, történelem és közgazdaságtan)indít képzéseket.

A szervezet az elsősorban Budapesttől távol élő diákok számára szintén ingyenesen biztosít E-learning képzést. Fontos kiemelni, hogy az SG Országos Nyílt Próbaérettségi Napot is tart, melynek célja, hogy Budapesten kívül az ország öt egyéb pontján is felmérhessék a tudásukat a végzősök, és ha úgy ítélik meg, hogy helyenként még hiányos,ingyenesen részt vehetnek a májusi érettségi előtti intenzív Maratonokon is.

Ha eddig csak fontolgattad volna,ne aggódj, nem maradtál le semmiről, hiszen lehetőséged van az évközi jelentkezésre is.

Bővebb információért látogass el a Studium Generale hivatalos oldalára! Sikeres felkészülést kívánunk Neked!

studium-1.png
Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.04.20. - 03:31:49