Ugrás a fő tartalomra

Világgazdasági Tanszék

Kollégáim és a magam nevében is nagy szeretettel köszöntöm a Budapest Corvinus Egyetem egyik legrégibb és az egyetemi oktatás, illetve kutatás egyik legmeghatározóbb tanszéke, a több mint 70 esztendővel ezelőtt alapított Világgazdasági Tanszék honlapján. 

Tanszékünk a Globális Tanulmányok Intézetén belül működik, s az oktatás mindhárom szintjén (alap, mester és PhD) jelen van. Képzéseinket angol nyelven indítjuk. A bolognai rendszer indulása óta International Economy and Business mesterprogramunk az ország egyik legnépszerűbb képzésének bizonyult, évről évre jelentős túljelentkezéssel. E program két specializációt is indít: International Economic Analysis és International Development. Tanszékünk saját programot működtet a Nemzetközi Kapcsolatok és Politikatudományi Doktori Iskolában. Egyedülálló kettős diplomát adó programot gondozunk a világ több kiemelkedő felsőoktatási intézményével, így a University College Londonnal, a Gröningeni Egyetemmel, a University of Adelaide-del, a Tilburgi Egyetemmel, valamint a Liège-i Egyetemmel.  

Munkatársaink sokszínű, változatos, korunk kihívásaira folyamatosan reflektáló oktatási és kutatási portfolióval rendelkeznek. A nemzetközi- és világgazdaságtan, a nemzetközi pénzügyek, a nemzetközi gazdaságpolitika, a nemzetközi politikai gazdaságtan, a fejlődésgazdaságtan, az integráció gazdaságtana, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok és intézmények, a nemzetközi nagyvállalatok és bankrendszerek stb. területén kínálunk alap és haladó szintű elméleti és alkalmazott ismereteket. Tanszékünk azon közép- és felsővezetők képzésében vállal szerepet, akik nemcsak a világ és a világgazdaság megismerésére, hanem aktív alakítására vállalkoznak. 

A Világgazdasági Tanszék értékét közösségünk adja. Egyedülállóként az egyetemen, három munkatársunk is a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Intézetünk büszkélkedhet azzal is, hogy két sikeres, az Európai Unió által támogatott Horizont 2020 programban is kiemelt vezető szerepet játszik. Hallgatóként, kutatótársként vagy akár leendő kollégaként csatlakozzon Ön is értékteremtő munkánkhoz! 

Benczes István 
Tanszékvezető 


Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.04.20. - 00:02:08