Ugrás a fő tartalomra

Keresés

Találatok szűrése

Témakörök szerint

A gondolat vagy a szó veszélyes lehet: tiltott könyvek, avagy a stenciltől a szamizdatig

„Sok jó könyvet nem olvashattak a rendszerváltás előtt az oktatók és a hallgatók, ebből a szempontból Szibéria vett körül minket” – hangzott el a Corvinuson április 10-én, a Tiltott könyvek című kiállításhoz kapcsolódó beszélgetésen.

Corvinus-kutatás: a Covid és az ellátási nehézségek megerősítették a tejfeldolgozók piaci előnyét a kereskedőkkel szemben

A Corvinus kutatói a tejpiaci ármozgásokat vizsgálva arra jutottak, hogy a 2019 és 2022 közötti válságok nyomán a tejfeldolgozók piaci ereje érvényesült a kereskedőkkel szemben, a feldolgozók a költségnövekedéseket pedig át tudták hárítani a fogyasztókra. A tanlmány szerint a helyzeten segíthetne a feldolgozói piac élénkebb versenye, és az, ha a növényi alapú tejalternatívák árban versenyképesebbek lennének a hagyományos tejtermékekhez képest.

CIAS Fogadó – Mérhetővé tenni az egyetemek társadalmi hatását – Interjú Dr. Karen Maas-szal

„Azt szeretnénk, hogy az egyetemek a jó ügyek előmozdításának motorjai legyenek. A jó pedig azt jelenti, hogy egy fenntarthatóbb világot kell építenünk” – mondja Dr. Karen Maas, aki magyar kollégáival közösen a CIAS keretében kezdett kutatásba az egyetemek társadalmi hatásáról.

Corvinus hallgatók diadala: Két divíziós győzelem a BBICC 2025-en

A Budapesti Corvinus Egyetem négy alapszakos hallgatója két divíziós győzelemmel és az 5. helyezéssel zárta a BBICC 2025-öt, bizonyítva stratégiai éleslátásukat, csapatmunkájukat és elszántságukat.

REpont palackvisszaváltó automata a Corvinuson

A C épület földszintjén már működik a MOHU automatája.

Költészetnap X Corvinus: ha ma csak tíz verset olvasnál el a tavaszról, ezek legyenek azok

A Költészet napján, április 11-én a Corvinus Egyetem a hallgatói közösség tíz gyakori nyelvén született versek részleteit osztja meg angol fordításban. A versek a tavaszt üdvözlik, ahogy az beköszöntött a középkorban Moszulban vagy a Han folyó partján, esetleg a századelő Párizsában vagy Budapestjén.

Corvinus DSG szakmai napok 2025 – Stabil partnerségek és a tiszteletteljes vitakultúra szükségessége

A DSG szakmai napok fő témája 2025-ben az új németországi választások és az akadémiai világ, valamint a DACH-vállalatok közötti együttműködések voltak.

Corvinus Career & Business Festival 2025: Sikeres Karrierépítés

Idén ismét megrendeztük a Corvinus Career & Business Festival-t, ahol több mint 30 vállalat, köztük az egyetem kiemelt stratégiai partnerei is jelen voltak. A szektorok széles választéka – tanácsadás, bank, pénzügy, FMCG, nagyvállalatok, KKV-k és nonprofit szervezetek – biztosította, hogy minden résztvevő megtalálja a számára érdekes karrierlehetőséget.

Megjelent a Turizmus Bulletin 2025/1. száma

Városkép, vendégszó, szezonalitás és szemkamerás vizsgálat – megjelent a Turizmus Bulletin legújabb száma.

Az egyetem épületeinek nyitvatartása a tavaszi leállás alatt

Húsvétkor az egyetem épületei zárva tartanak, míg a tavaszi szünetben bizonyos épületek üzemelni fognak.
Vágólapra másolva
×