Ugrás a fő tartalomra

ERASMUS+
Fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók kiegészítő támogatása

Budapesti Corvinus Egyetem

Erasmus+ programszakasz egyik kiemelt prioritása az inklúzió és a sokszínűség. Ennek megfelelően a program kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a kevesebb lehetőséggel rendelkező résztvevők nagyobb eséllyel vehessenek részt az Erasmus+ mobilitásban. Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók kiegészítő pénzügyi támogatásának felhívásában foglaltaknak megfelelően nyújthatnak be pályázatot.

Az esélyegyenlőségi támogatás egyidejűleg igényelhető a Fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók kiegészítő pénzügyi támogatásával.

A 2026/2027-es tanévben Erasmus+ ösztöndíjat elnyert hallgatók jogosultak pályázatot benyújtani, amennyiben tartós betegséggel vagy fogyatékossággal élnek (például látássérült, mozgássérült, hallássérült, cukorbeteg, laktóz- vagy gluténérzékeny, illetve egyéb betegséggel rendelkező Erasmus+ résztvevők esetében) és  

  • az állapotuk igazolhatóan többletköltséget okoz a külföldi tartózkodás során az átlagos külföldi megélhetési költségekhez képest  
    VAGY  
  • hátrányt jelenthet számukra az Erasmus+ mobilitásban való részvételben. 
  • A mobilitással összefüggő többletköltségek, amelyek a helyváltoztatással, utazással, a külföldi tartózkodással vannak közvetlen összefüggésben. 
  • Kizárólag a mobilitáshoz kapcsolódóan merülnek fel a tartós betegséggel vagy fogyatékossággal összefüggésben. 
  • Más forrásból nem finanszírozható költség, mely a kiegészítő támogatás nélkül nem tudna részt venni a mobilitásban. 

Életvitelhez (pl. étkezés, mindennapi szükségletek, gyógyszer) kapcsolatos költségek, vagyis olyan költségek, amelyek mobilitás nélkül, Magyarországon is felmerülnének.

A Budapesti Corvinus Egyetemen tanuló hallgató, aki a 2026/2027-es tanév külföldi részképzési főpályázatán hosszú távú tanulmányi célú mobilitási ösztöndíjat nyert el.

  • Esélyegyenlőségi kiegészítő támogatás esetén havi 250 euro. 
  • Havi 250 eurót meghaladó kiegészítő támogatás igénylése esetén tételes igénylés és elszámolás szükséges.  

Ebben az esetben a pályázati űrlapon a pályázónak tételesen fel kell sorolnia, hogy milyen tételekre mekkora összegű támogatást igényel. A pályázati űrlapon a teljes időtartamra igényelt összegeket kell feltüntetni. Kizárólag olyan tételekre igényelhető támogatást, amelyek szorosan összefüggenek a külföldi tartózkodással. A tételes igénylés esetén (összegtől függetlenül) minden esetben az orvosszakértő által javasolt teljes összegről tételes elszámolás szükséges. Amennyiben más esélyegyenlőségi szempont szerint is kiegészítő támogatásban részesül a hallgató az orvosszakértők által javasolt teljes összegről tételesen szükséges elszámolnia. 

Hallgatói mobilitások 

Támogatás összege 

Igénylés formája 

Elszámolás 

Részképzés/szakmai gyakorlat  

egységesen 250 €/hó 

egység alapú 

nincs 

Havi 250 eurónál magasabb igény esetén 

szakértő által javasolt összeg 

tételes 

tételes elszámolás a teljes összegről 

Más szempont alapján esélyegyenlőségi támogatásban is részesülő hallgató esetén  

szakértő által javasolt összeg 

tételes 

tételes elszámolás a teljes összegről 

Ha a kiegészítő támogatás meghaladja a havi 250 eurót a felhasználást tételenként, a kiutazónak a mobilitás lezárultakor számlákkal kell igazolnia.  

A  Neptun tanulmányi rendszeren keresztül. 

  • A benyújtandó NEPTUN kérvény neve: P501- Erasmus+ ösztöndíj kiegészítő támogatásra fogyatékosság vagy tartós betegség esetén 
  • Hiánytalanul kitöltött Erasmus+_esélyegyenlőségi egyéni igénybejelentő pályázati űrlap elektronikus verziója (.xls fájl) letölthető a weboldalról 
  • Az egyéni igénybejelentő pályázati űrlap aláírt, szkennelt formában 
  • Kötelezően alátámasztó dokumentum(ok) aláírt, szkennelt formában 

Hiánypótlásra a pályázati határidő lejárta előtt van lehetőség, a kérvény határideje jogvesztő. Jelen pályázat keretében egyéb kiegészítő támogatási igény (pl: zöld utazás) nem adható be. 

Fontos tudnivaló! Amennyiben a pályázó a felsorolt szempontok közül többre is jogosult, ezt jelölni szükséges, de elegendő csak egyet igazolni a kiegészítő támogatásra való jogosultság megállapítására.  

2027. 03.02. 10:00 – 2027.04.16. 16:00

A pályázatok bírálatát – konzultálva a Tempus Közalapítvánnyal – a küldő felsőoktatási intézmény végzi. 

Az elbírált kérelmek támogatásáról a rendelkezésre álló források függvényében a Budapesti Corvinus Egyetem dönt a rendelkezésre álló forrás erejéig. A megadott határidőig benyújtott pályázatokról 60 napon belül várható döntés. Az eredményről a küldő intézmény tájékoztatja a pályázókat határozat formájában. A rendelkezésre álló költségvetési keret túligénylése esetén a kiíró fenntartja magának a jogot a pályázat azonnali hatályú felfüggesztésére, a pályázási szempontok megváltoztatására vagy az igénylés elutasítására. 

  • Pályázati felhívás hamarosan
  • Call for applications (EN) hamarosan
Vágólapra másolva
×