Erasmus+ programszakasz egyik kiemelt prioritása az inklúzió és a sokszínűség. Ennek megfelelően a program kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a kevesebb lehetőséggel rendelkező résztvevők nagyobb eséllyel vehessenek részt az Erasmus+ mobilitásban. Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók kiegészítő pénzügyi támogatásának felhívásában foglaltaknak megfelelően nyújthatnak be pályázatot.
Az esélyegyenlőségi támogatás egyidejűleg igényelhető a Fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók kiegészítő pénzügyi támogatásával.
A 2026/2027-es tanévben Erasmus+ ösztöndíjat elnyert hallgatók jogosultak pályázatot benyújtani, amennyiben tartós betegséggel vagy fogyatékossággal élnek (például látássérült, mozgássérült, hallássérült, cukorbeteg, laktóz- vagy gluténérzékeny, illetve egyéb betegséggel rendelkező Erasmus+ résztvevők esetében) és
Életvitelhez (pl. étkezés, mindennapi szükségletek, gyógyszer) kapcsolatos költségek, vagyis olyan költségek, amelyek mobilitás nélkül, Magyarországon is felmerülnének.
A Budapesti Corvinus Egyetemen tanuló hallgató, aki a 2026/2027-es tanév külföldi részképzési főpályázatán hosszú távú tanulmányi célú mobilitási ösztöndíjat nyert el.
Ebben az esetben a pályázati űrlapon a pályázónak tételesen fel kell sorolnia, hogy milyen tételekre mekkora összegű támogatást igényel. A pályázati űrlapon a teljes időtartamra igényelt összegeket kell feltüntetni. Kizárólag olyan tételekre igényelhető támogatást, amelyek szorosan összefüggenek a külföldi tartózkodással. A tételes igénylés esetén (összegtől függetlenül) minden esetben az orvosszakértő által javasolt teljes összegről tételes elszámolás szükséges. Amennyiben más esélyegyenlőségi szempont szerint is kiegészítő támogatásban részesül a hallgató az orvosszakértők által javasolt teljes összegről tételesen szükséges elszámolnia.
Hallgatói mobilitások | Támogatás összege | Igénylés formája | Elszámolás |
Részképzés/szakmai gyakorlat | egységesen 250 €/hó | egység alapú | nincs |
Havi 250 eurónál magasabb igény esetén | szakértő által javasolt összeg | tételes | tételes elszámolás a teljes összegről |
Más szempont alapján esélyegyenlőségi támogatásban is részesülő hallgató esetén | szakértő által javasolt összeg | tételes | tételes elszámolás a teljes összegről |
Ha a kiegészítő támogatás meghaladja a havi 250 eurót a felhasználást tételenként, a kiutazónak a mobilitás lezárultakor számlákkal kell igazolnia.
A Neptun tanulmányi rendszeren keresztül.
Hiánypótlásra a pályázati határidő lejárta előtt van lehetőség, a kérvény határideje jogvesztő. Jelen pályázat keretében egyéb kiegészítő támogatási igény (pl: zöld utazás) nem adható be.
Fontos tudnivaló! Amennyiben a pályázó a felsorolt szempontok közül többre is jogosult, ezt jelölni szükséges, de elegendő csak egyet igazolni a kiegészítő támogatásra való jogosultság megállapítására.
2027. 03.02. 10:00 – 2027.04.16. 16:00
A pályázatok bírálatát – konzultálva a Tempus Közalapítvánnyal – a küldő felsőoktatási intézmény végzi.
Az elbírált kérelmek támogatásáról a rendelkezésre álló források függvényében a Budapesti Corvinus Egyetem dönt a rendelkezésre álló forrás erejéig. A megadott határidőig benyújtott pályázatokról 60 napon belül várható döntés. Az eredményről a küldő intézmény tájékoztatja a pályázókat határozat formájában. A rendelkezésre álló költségvetési keret túligénylése esetén a kiíró fenntartja magának a jogot a pályázat azonnali hatályú felfüggesztésére, a pályázási szempontok megváltoztatására vagy az igénylés elutasítására.