Fenntarthatósági kisfilmes kerekasztal-beszélgetés a készítőkkel

A június 30. 16:00-ra tervezett fenntarthatósági kisfilmes kerekasztal-beszélgetés – előre nem látott okok miatt – ma elmarad, és egy későbbi időpontban fogjuk megrendezni. Az esemény új időpontja: 2021. szeptember eleje (az új félév intenzív hete)
A 2-3 fős csapatoknak 3-5 perc hosszúságú kisfilmet kellett forgatniuk, melynek témája a pályázók lakóhelyének fenntarthatósági/környezeti kihívásai, egy adott probléma és megoldási javaslatai, illetve egy jó kezdeményezés lehetett. Rendkívül színvonalas pályamunkák születtek, melyek közül a legjobbakat a zsűri pénzjutalommal, illetve a legnagyobb közönségi tetszést elérő kisfilmet különdíjjal honorálta.
A kiemelkedő kisfilmeket szeretné a Tanszék bemutatni a szélesebb közönségnek, valamint a készítők tapasztalatait, véleményét, valamint gondolkodását megismerni a jelenbéli és jövőbeli környezeti problémákról. Ezért a Tanszék június 30-án 16:00 órai kezdettel kerekasztal-beszélgetést szervez a kisfilmek készítőivel, ahol várnak minden hallgatót, oktatót, kutatót és minden olyan érdeklődőt, akik szívesen meghallgatnák a fiatalok fenntarthatósággal kapcsolatos véleményét.
Az eseményhez a Microsoft Teams alkalmazáson keresztül ezen a linken lehet csatlakozni.
A helyezést elért csapatok a következők:
1. Tóth Botond és Belák Ágnes: A Rákos-patak revitalizációja a XVII. kerület területén A kisfilm megtekinthető ezen a linken.
2. Dreiszker Vilmos és Bodor Nóra Lili: A műanyagzacskókkal kapcsolatos problémák és megoldási javaslatok A kisfilm megtekinthető ezen a linken.
3. Csányi Sára és Brósz-Jakó Karola Zsuzsánna: Lakóhelyünk fenntarthatósági, környezeti problémája: a fényszennyezés A kisfilm megtekinthető ezen a linken.
4. Sütöri Nikolett és Kováts Petra Anna: Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan: süllyesztett szelektív hulladéktárolók Győrben A kisfilm megtekinthető ezen a linken.
5. és különdíjas: Szabó Viktória és Karácsonyi Tímea: Környezetszennyezés a Velencei-tó környékén A kisfilm megtekinthető ezen a linken.