Ugrás a fő tartalomra

Külföldi félév

Cserefélév előtt/kiutazás előtt

  • A regisztrációs héten aktívra szükséges állítania státuszát, és a külföldi félév/ semester abroad – képzés nyelvétől függően – elnevezésű adminisztrációs tárgyat fel kell vennie a Neptun rendszerben.
  • Amennyiben a külföldi félév alatt itthon is szeretne tárgyat teljesíteni, azt a Kedvezményes Tanulmányi Rend elnevezésű kérvény (KTR) beadásával teheti meg elektronikusan a Neptun rendszerben a tárgyfelvétel időszakában, a TVSZ 92.§-ban található feltételek teljesülése mellett.
  • A Learning Agreement-et a kötelező melléklettel együtt az Intézd Online felületén keresztül a Mobilitási Csoportnak kell eljuttatnia, azonban Erasmus+ programország esetében a tanulmányi szerződést (LA-t) az OLA felületén szükséges kitöltenie és azon keresztül benyújtania.
  • Ha változtatni kell a Learning Agreement-jén, – (mert például egy tárgy mégsem indul el, vagy ütközik egy másikkal) akkor a Learning Agreement During vagy OLA esetében Changes elnevezésű formanyomtatványt szükséges kitöltenie, és eljuttatnia a koordinátoroknak a mobilitás megkezdését követő egy hónapon belül. Amennyiben volt változtatás, úgy a visszaérkezést követően csak ezzel együtt fogadjuk el a tárgyakat.
  • Operatív tudnivalók a Learning Agreement-ek megkötésével kapcsolatosan:
    Ha külföldi részképzésre utazik, (Erasmus, Bilateralis, CEMS, DD) ideális esetben a kiutazás előtti félévében el kell kezdje a Learning Agreement-tel kapcsolatos ügyintézést:
  1. Letölti a külföldi partnerintézmény honlapjáról a következő félévre meghirdetett tárgyak listáját, és ezek közül kiválasztja a számára leginkább megfelelő tárgyakat, (törekedve arra, hogy ezekkel minél több Egyetemünkön oktatott tárgyat ki tudjon váltani).
  2. Szintén letölti vagy e-mailben megkéri a partnerintézmény koordinátorától azon tárgyaknak a részletes leírását, amely tárgyak közül választhat. A partneregyetemmel csak akkor kommunikálhat, ha a partneregyetem már azt megelőzőleg kezdeményezte a kapcsolatfelvételt.
  3. A kitöltött Learning Agreement Before-t, és a kitöltött Kötelező mellékletet (tárgyfelelős által aláírva és lepecsételve) szükséges megküldenie az Intézd Online felületén keresztül a program koordinátorok részére. Amennyiben az ERASMUS programország használja az OLA rendszert, úgy ezt szükséges kitöltenie. Mindezt megelőzően a kötelező melléklettel szükséges felkeresnie a Corvinus Egyetemen a kiválasztott tárgyakkal releváns tárgy felelőseit, és engedélyeztetnie vele a kiváltandó tárgyakat.
  4. A mind három fél által jóváhagyott LA/OLA megléte feltétele az Erasmus ösztöndíj utalásának.
  5. A kiutazást követően egy hónapon belül a tantárgyi változtatásokat a Learning Agreement During-ban adhatja le és a fent ismertetett módon küldheti el, az OLA Changes-t pedig az OLA weboldalán keresztül nyújthatja be.
  6. A külföldön felveendő tárgyakat az itthoni Neptun- rendszerben nem kell felvenni.
  • A külföldi intézményben csak a képzési szintjével megegyező tárgyak közül választhat.
  • A partneregyetemen csak olyan tantárgy vehető fel, melyet itthon még nem teljesített, illetve melyből még nem volt eredménytelen kísérlete.
  • Idegen nyelvi kurzus minden esetben csak szabadon választott tárgyként ismertethető el.

Cserefélév után/hazaérkezés után

  • A tárgybefogadás a tanulmányi mobilitást követően kötelező, és annak kezdeményezése a hallgató felelőssége. Minden esetben leadása díjköteles, és a Neptunban az ügyintézés/kérvények menüpont alatt nyújtható be. A tárgybefogadás a Transcript of Records, Learning Agreement Before és During, valamint a Kötelező melléklet másolatának feltöltésével indítható el.

A kérelem leadásának határideje:

  • A kérelem benyújtásának határideje a tantárgyfelvételi időszak utolsó napja. Ettől a határidőtől az illetékes Kreditátvitel Bizottság eltérhet külföldi felsőoktatási intézményből beszámítandó tantárgyak esetében.
  • A kérelemről az illetékes Kreditátviteli Bizottság dönt a szorgalmi időszak harmadik hetének utolsó munkanapjáig.
  • A tárgybefogadási kérelemben akkreditált/befogadott tárgyak a kint tartózkodás félévére -(külföldi félév)- kerülnek rögzítésre. Az akkreditációt követően a tárgyakat és az elfogadott érdemjegyeket a Bizottság határozata alapján a tanulmányi előadók rögzítik a Neptun rendszerben.
  • A külföldi félévben a hallgató záróvizsgát nem tehet.

Külföldi tanulmányok beszámítása

Az Egyetemi Tanács 2005. szeptember 26-i ülésén 1/2005/06. számú határozatával elfogadta a Hallgatók külföldi részképzésére vonatkozó eljárásról szóló szabályzat módosított változatát.

Ezen hatályos szabályzat 3.§-a értelmében:

(3) A hallgatónak a kiutazás előtt rendelkeznie kell

a) a Corvinus Egyetem, a külföldi fogadó intézmény és a hallgató között megkötendő tanulmányi szerződés (LA), Erasmus programország esetében Online Learning Agreement (OLA) kész (hallgató/itthoni Egyetem/fogadóintézmény által aláírt) változatával. A tanulmányi szerződés tartalmához, kötelező kreditfelvétel meghatározásához a Külföldi Részképzési Szabályzatban foglaltak az irányadók.

(8) A külföldi részképzésének ideje alatt megszerzett kreditjei az itthoni (az Egyetemen folyó) tanulmányi kötelezettségeibe kerülnek beszámításra.

(9) A külföldi részképzésen felvett tárgyak egy része bizonyos – Egyetemünkön oktatott – tárgyakat váltanak ki. A hallgató kötelezettsége, hogy mintatantervét figyelembe véve minél több ilyen tantárgyat végezzen el külföldi részképzése során. A kiváltásnak nem feltétlenül az adott félévre kell vonatkoznia, engedély adható később tanulandó Corvinus-os tárgyak kiváltására is. Kötelező tárgyak esetén tárgyekvivalenciára van szükség, választható tárgyak esetén nem szükséges tárgyszintű ekvivalencia.

  • A külföldi részképzésben teljesített tantárgyak beszámításának szabályairól a TVSZ 57.§-ban olvashat.
timponder_photography-81_1.jpg
Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.04.20. - 02:23:07