Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Ünnepi köszöntő az Egyetem vezetőitől

Ünnepi köszöntő az Egyetem vezetőitől hallgatóinknak
Budapesti Corvinus Egyetem

 

Kedves Hallgatóink!

Soha nem volt ilyen jelentőséggel teli az ünnep, a meghittség pillanata, a család és a szeretteink közelsége, mint ezekben a rendkívüli időkben. A világ működését radikálisan újraíró koronavírus járvány mindannyiunk életében jelentős változásokat, számos korlátozást és önkorlátozást hozott. Átalakította életformánkat, a tanulás és a munkavégzés körülményeit. Akarva-akaratlan befolyásolta biztonságérzetünket, sokak életének mindennapos részévé vált az aggodalom saját vagy családja egészsége, egzisztenciája miatt.

A 2020-as év Egyetemünket is nem várt kihívások elé állította. A világjárvány kitörése miatt szinte egyik napról a másikra kellett az online térbe áthelyeznünk a teljes oktatási rendszerünket és erre oktatóinkat és hallgatóinkat felkészítenünk. Külföldi hallgatóink számára az országhatárok lezárása és az utazási korlátozások jelentettek további terheket.

Ám ennek az időszaknak a sok nehézség mellett volt pozitív hozadéka is. Ilyen pillanatokban tud igazán megmutatkozni az összefogás, a kitartás, valamint a tudás iránti vágy motiváló ereje, amely a Corvinus hallgatóira kiváltképp jellemző.



Legyenek különösen büszkék saját maguk és társaik helytállására, hogy a rendkívüli körülmények között is sikeresen tudták teljesíteni tanulmányi kötelezettségeiket, sikeresen levizsgáztak vagy éppen diplomáztak. 

A 2020-as év más oldalról is különleges volt a Corvinus életében. Az alapítványi működésre való átállás után elindult az az intenzív megújulási folyamat, amely végén a Corvinus éveken belül Közép-Európa vezető gazdaság- és társadalomtudományi egyetemévé válhat.



Ennek a megújulási folyamatnak Önök is számos eleméről, eredményéről hallhattak vagy tapasztalhatták meg ebben az évben. Többek között:

  • Elindítottuk teljes képzési portfóliónk átalakítását, szem előtt tartva a hallgatói kompetenciafejlesztést és munkaerőpiaci elvárásokat. Ennek lényeges eleme, hogy az elméletorientált oktatás helyett a gyakorlati problémamegoldó órákon, a csoport- és projektmunkán van a hangsúly, meghatározó gyakorlati szakemberek és vállalati partnerek bevonásával. Az átalakítás hosszútávú célja az is, hogy az alapképzések igazán alapozó képzésekké váljanak, a mesterképzéseken pedig specializált ismeretek elsajátítása valósuljon meg.


  • Számos szakunkat újítottuk meg a versenyképesség jegyében. 2020 őszétől az alkalmazott közgazdaságtan alapszak, a nemzetközi gazdálkodás alapszak, a közgazdasági elemző mesterszak és az Executive Master of Business Administration képzés indult új formában. A sort 2021-ben is folytatjuk több átalakuló szakkal, közöttük a gazdálkodási és menedzsment alapképzéssel, amely ötvözi a korábbi kereskedelem és marketing, turizmus-vendéglátás, emberi erőforrások és a vidék fejlesztési agrármérnök alapszakokat, s ezáltal egy sokkal szélesebb fókuszú, a számos specializációja által pedig a mesterképzésekre felkészítő tudást ad.


  • Elkészítettük a hitelesség, professzionalizmus és időtállóság elvárásainak megfelelő új corvinusos arculatunkat, amely számos elemét hallgatóink is szabadon – és reméljük büszkén – használhatják.


  • A hallgatóközpontú szemlélet jegyében új, modern, nyitott terű hallgatói irodát építettünk, az ügyintézést online felület bevezetésével segítjük, és már Önök is használatba vehették az újonnan fejlesztett MyCorvinus mobil applikációt, ami ötvözi a szervezés, tervezés, tájékozódás és informálódás legfontosabb funkcióit.


  • A Corvinus átalakulása továbbra sem befolyásolja a tehetséges fiatalok továbbtanulási lehetőségét, legyen szó alap- vagy mesterszakokról. Nálunk továbbra is a tudás számít, és nem a családi háttér vagy anyagi helyzet. A teljesítményalapú Corvinus Ösztöndíj – amelyet már 3,8-as átlaggal is megszerezhetnek – idei bevezetésével nappali alapszakos hallgatóink 85%-a, nappali mesterszakos hallgatóink 95% részesül ebben az évben teljes tandíjmentességben.



Noha a téli vizsgaidőszak még Önök előtt áll, az év utolsó napjaiban próbáljanak pihenni is szeretteik körében, élvezzék a család közelségét, a készülődés izgalmát és az ünnepek meghittségét. Meglehet ez a karácsony nem a megszokott módon zajlik, de talán éppen ezért jut majd több időnk egymásra és önmagunkra.


Kívánunk jó egészséget, örömet és feltöltődést minden kedves Hallgatónknak az ünnepek idejére. Hamarosan újra találkozunk, és újult erővel nézünk az előttünk álló feladatokra!

2020. december

Lánczi András rektor              Anthony Radev elnök              Domahidi Ákos kancellár

Vágólapra másolva
X
×