Sipos Fanni, végzős PhD-hallgató vagyok a Nemzetközi Kapcsolatok és Politikatudomány Doktori Iskola Városi és Környezetpolitikai Tanulmányok Doktori Programjában. Az a megtiszteltetés ért, hogy 2026 tavaszán én utazhattam el a NEURUS Program keretében Arizonába, ahol az Arizona State University-n (ASU-n) kutathattam a doktori témámat, a barnamezős területeket.

Az én történetem egy kicsit „kalandosra” sikerült. Korábban már jelentkeztem a programra, azonban akkor is rendkívül erős volt a mezőny, és mivel csupán egy hallgató nyerhette el a lehetőséget, végül nem én kaptam meg az ösztöndíjat. Tavaly nem terveztem pályázni, azonban augusztusban érkezett egy e-mail, melyben tájékoztattak, hogy a korábban kiválasztott pályázó visszalépett és újra megnyílt a pályázási lehetőség. Ekkor úgy gondoltam, hogy újból megpróbálom. Végül ez a második próbálkozás meghozta az eredményt, és elnyerhettem a kutatóutat. A fenti kis történetem célja, hogy minden hallgatót bátorítsak: ha elsőre nem sikerül, az nem jelenti azt, hogy a pályázat nem volt elég jó vagy hogy a jelentkező ne érdemelné meg a lehetőséget. Az efféle programokra általában rendkívül sok kiváló hallgató jelentkezik, miközben a rendelkezésre álló helyek száma nagyon korlátozott. Érdemes újra és újra megpróbálni, mert a kitartó munka végül meghozza gyümölcsét – ahogy az az én esetemben is történt!

Február 9-én a zimankós Magyarországról el is repültem Arizonába. Este 9-kor landolt a gépem az állam fővárosában, Phoenixben. Az egyetem és a szállásom is Tempe-ben volt, ahol a városközpontban található használaton kívüli egykori malmot, a Hayden Flour Mill-t kutattam. Régóta foglalkoztat az a jelenség, hogy az erősen integrált, fejlett városszövetekben gyakran alulhasznosított vagy használaton kívüli barnamezős területek maradnak fenn, annak ellenére, hogy lokációjuk és történeti jelentőségük alapján kulcsfontosságúak a városok számára. A három hónap alatt összesen hét interjút készítettem, amit különböző szakértőkkel, a malom tekintetében pedig az érintett helyi szereplőkkel készítettem. Az interjúim során szinte minden esetben az elsők között volt az a kérdés, hogy mégis miért ennyire fontos a malom a helyiek számára? Az egyik legőszintébb válasz így szólt: „Az emberek szeretnek olyan helyekhez kapcsolódni, amelyeknek jelentése és története van.” Ez a gondolat kiválóan rávilágít arra, hogy a helyi közösségek gyakran erős érzelmi kötődéssel viszonyulnak az efféle helyekhez és számos esetben identitásformáló erejük van. Ezért az ipari örökségek megújulása nem kizárólag városfejlesztési, ingatlanfejlesztési vagy gazdasági kérdés, hanem társadalmi és kulturális szempontból is kiemelt jelentőségű folyamat. Megújulásuk nem kezelhető pusztán fizikai vagy funkcionális revitalizációként; az ilyen helyszínek esetében a fejlesztések hosszú távú sikerének egyik alapfeltétele, hogy a tervezési folyamat érzékenyen reagáljon a helyi identitásra és a közösség elvárásaira. Éppen ezért egy számomra eddig ismeretlen fejlesztés befolyásoló tényezőt kellett megértenem, mégpedig a kulturális érzékenységet. A fejlesztés során kiemelt szempontként jelent meg az őslakos indián közösségekhez kapcsolódó kulturális és természeti értékek figyelembevétele: ide tartoznak többek között a Hayden Butte (a Malom közvetlen közelében található domb) területén található egykori agavéteraszok megmaradt részei,a vallási és rituális gyakorlatokhoz kötődő helyszínek, valamint az ökológiai szempontból érzékeny, védett növényfajok megőrzése például a sünkaktusz.

Természetesen a kutatómunkámon kívül rengeteg életre szóló élménnyel is gazdagodtam: például márciusban önkénteskedtem a helyi magyar közösség által szervezett magyar fesztiválon, ahol sok nagyszerű emberrel és hihetetlenül izgalmas élettörténetekkel ismerkedhettem meg; a programban részt vevő német hallgatótársammal azóta is tartjuk a kapcsolatot, sőt, júliusban meg is látogat. Ez jól példázza a NEURUS hálózat egyik célkitűzését: a nemzetközi kapcsolatok kialakításának elősegítését; továbbá áprilisban két barátnőm is ellátogatott hozzám Phoenixbe, ahonnan autóval bejártuk az Egyesült Államok nyugati részének legnevezetesebb látnivalóit: a Grand Canyont, az Antelope Canyont és a Death Valleyt.

Összességében nagyon hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a hihetetlen nagy kalandnak, és remélem, hogy minél több hallgatótársam kedvet kap ahhoz, hogy pályázzon a külföldi kutatási lehetőségekre.