Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Információk az induló belső képzésekről

Az egyes képzések várható indulása és tervezett időtartama


Kedves Kollégák!

Mindenek előtt, ismét szeretnénk megköszönni hogy az éves teljesítménycéljaik, fejlesztési céljaik kitűzésekor a Corvinus Tudásműhely kínálatából választottak az egyéni munkateljestményt vagy kompetenciákat fejlesztő, belső képzéseket. Ezeket a fejlesztési igényeket a célkitűző lapokon felettesükkel közösen rögzítettétek, majd eljuttatták azokat a HR teljesítményértékelő adatbázisába. Az Önök fejlesztési igényei alapján szervezett kurzusokat és workshopokat a Tanárképző és Digitális Tanulás Központ, akiknek ez úton is szeretnénk köszönetet mondani munkájukért.

Budapesti Corvinus Egyetem

 
Az itt látható táblázatban található az egyes képzések várható indulása és tervezett időtartama. Itt kell elmondanunk, hogy az eredeti képzési kínálaton némiképp változtatni kellett. A teljesítményfejlesztés bevezetésével ugyanis a korábbihoz képest húszszoros volt a jelentkezés a Corvinus Tudásműhely képzéseire! Ugyanakkor, míg egyes képzésekre csupán páran jelentkeztek, másokra 70-80 fő. Mivel a Tanárképző és Digitális Tanulási Központ oktatási kapacitása korlátozott, és rövid idő áll csak rendelkezésre a képzések beindítására, ebben a félévben a tematika szerint összekapcsolódó területeket összevonjuk.

A képzési táblázatban témakörönként követhetik az induló képzéseket, reméljük, hamarosan minden jelentkezőt személyesen is üdvözölhetnek oktatóink. Mivel a résztvevők időbeli elfoglaltsága nagyon változatos , nehéz mindenkinek megfelelő időpontot találni. Ezért a képzések egy részét januárra szervezzük át, illetve a most meghirdetett képzések januárban is megismétlődnek. Előre kérjük, hogy lehetőség szerint próbáljon mindenki választani a megadott időpontokból.

Aki jelentkezett, de mégsem tud a képzés egészén részt venni, annak , sajnos, nem tudunk kiadni igazolást annak elvégzéséről, és ez nem váltható ki alkalmi jelenléttel. A képzések többségéhez további feladatok is tartoznak, amelyek elvégzése szintén feltétele az igazolás kiadásának.Mivel a képzések nem pusztán előadások, hanem azokon tevékenységorientált módszereket használunk és egyéni támogatásokat nyújtunk, a képzéseket nem rögzítjük. Amennyiben egy képzés, vagy hasonló tematikájú képzés kellő érdeklődés híján nem indul, annak elvégzése természetesen nem kérhető számon a teljesítménycélok értékelésénél.

Amennyiben valaki teljesítménycéljai között külső képzést tervezett, de az bármilyen okból meghiúsult, a következő évadban csatlakozhat a Corvinus Tudásműhely belső képzéseihez is. A jelenlegi képzéseket -egy kivételével -magyar nyelven tartjuk, de következő , tavaszi képzési időszakban már tervezünk angol nyelvű képzéseket is.

A mostani tapasztalatokat figyelembe véve azt tervezzük, hogy előre, időponttal hirdetjük meg a következő időszakban a képzéseket, jelölve az egyes részképzések egymásra épülését, a résztvevők minimális és maximális számát, reméljük, ez segíti mind a célkitűzéseket, mind a döntést a képzési részvételről. Bízunk abban, tartalmas és hasznos képzéseket kínálunk minden résztvevőnek!

Jó tanulást kívánunk!
Tanárképző és Digitális Tanulás Központ és a HR csapat

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.05.20. - 15:31:17