Változatos nézőpontokból mutatja be a nemnövekedést a Routledge Handbook of Degrowth

„Három fő okunk volt arra, hogy megírjuk ezt a könyvet és foglalkozzunk a nemnövekedéssel. Az egyik, hogy elértük azt a pontot, ahol a növekedés véget ért, miközben még mindig a növekedéstől függünk. A második ok a 700 ezer évvel ezelőtt megjelent Homo Sapiens túléléséről szól, mert lehet, hogy olyan bolygót hozunk éppen létre, amely nem lesz alkalmas a civilizációnk számára. Végül a harmadik ok, hogy bárhol is vizsgálódunk a világon – itt Magyarországon, Ausztráliában, Franciaországban, az Egyesült Államokban – az emberek többsége a nemnövekedési elvet támogatja” – mondta el Vincent Liegey mérnök, interdiszciplináris kutató a Routledge Handbook of Degrowth című könyv egyik szerkesztője a kötet bemutatóján a a Budapesti Corvinus Egyetemen. Szerinte ma már egyre többen látják, hogy az életük olyan, mint a mókuskerék: hiába futnak egyre gyorsabban, hogy megszerezzék a vágyott dolgokat, azok megszerzésével nem igazán változik semmi, hiszen nagy részükre valójában nincs szükségük. Vincent Liegey úgy tapasztalja, hogy az emberek keresik a megelégedettséget, a szolidaritást, az értelmes munkát és a szeretteikkel töltött minőségi időt, miközben a mindennapi rohanás épp ezekre hat negatívan.  
 
Szerkesztőtársa, Anitra Nelson aktivista tudós és a Melbourne-i Egyetem (Ausztrália) Informal Urbanism Research Hub (InfUr-) tiszteletbeli főmunkatársa úgy fogalmazott, hogy a nemnövekedés közvetlenül foglalkozik az emberiség két fő kihívásával, vagyis az emberek közötti társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségekkel, illetve az ökológiai fenntarthatatlansággal. Ez utóbbit a kontrollálatlan szén-dioxid-kibocsátásnál sokkal átfogóbb és mélyebb problémának nevezte.  

A könyv egyik szerzője, Köves Alexandra ökológiai közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem docense pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemnövekedés eléréséhez valójában nincs semmilyen útmutató: „Nem lehet azt mondani, hogy ha A-t csinálunk, akkor B fog történni, és ha C-t csinálunk, akkor pedig D. Éppen ezért egy kézikönyv jó módszer arra, a sok különböző álláspontot egyben lássuk. A nemnövekedésre nem lehet ugyanúgy tekinteni Nyugat-Európában, mint a világ más részein. Figyelembe kell venni a különböző társadalmi csoportokat, geopolitikai és földrajzi helyzeteket. Szükség van tehát egy olyan megközelítésre, amely a sok-sok különböző helyzetet vizsgálja, és megnézi: »Rendben, ezt próbálták, de volt-e értelme? Tudunk-e impulzust adni a rendszernek az ő megközelítésükön keresztül? Ha igen, remek, ha nem, akkor is érdemes beszélni róla.«” 
 
A Routledge Handbook of Degrowth 35 fejezete 55 szerzőtől származik, a legfiatalabb szerzők 20 év körüliek, a legidősebbek a hetvenes éveikben járnak. Anitra Nelson szerint a nemnövekedésről szóló szerkesztett gyűjtemény azért ideális, mert sok különböző vélemény hangot kaphat, a szakértők pedig bemutathatják saját érveiket és nézőpontjaikat. A szerzők között szerepel pszichoterapeuta, pszichológus, politikai közgazdász, társadalmi ökológus, szociológus, filozófus, klímaaktivista, antropológus, szegénységi szakértő, etnográfus, mérnök és földrajztudós, vagyis igyekeztek valamennyi tudományterületet lefedni.  
A szerkesztő azt is elmondta, hogy a szerzőknek azt a tanácsot adták, dolgozataikban a lehető legszorosabb kapcsolatot teremtsék meg az elmélet és a gyakorlat között. „A kézikönyvet egyetemi szinten, de középiskolákban és iskolán kívüli intézményekben is lehet használni. Hasznos alapot adhat egy olyan, a téma iránt érdeklődő olvasókörnek, amelynek tagjai egyszerre egy-egy fejezetet olvasnak. De ugyanúgy érdekes lehet politikai döntéshozók, tanácsadók és újságírók számára is, vagy akik alapos háttérismereteket szeretnének szerezni a nemnövekedésről.” 

Köves Alexandra fejezete az utópikus gondolkodás szerepéről szól. „Azt állítom, hogy egyéni szinten el kell tudnunk képzelni egy alternatív jövőt ahhoz, hogy befolyásolhassuk a jelenbeli cselekedeteinket. Ezt egyébként így csináljuk a hétköznapi életünkben is, hiszen először elképzeljük, hol szeretnénk lenni, vagy milyen emberek szeretnénk lenni, és csak utána cselekszünk. Valami furcsa oknál fogva azonban elfelejtettük, hogy a társadalomban is ugyanezt tesszük.” A közgazdász kifejtette, hogy amikor eldöntjük, mit tegyünk vagy mit ne tegyünk állampolgárként, vagy a munkánkban, akkor valójában rendelkezünk valamivel, amit a francia közgazdász-filozófus Cornelius Castoriadis társadalmi képzelőerőnek nevez, ami hozzájárul az intézmények kialakulásához. Köves Alexandra kiemelte, hogy ez a folyamat nem tudatosan játszódik le bennünk. Az ideális társadalmi intézmények elképzelése valójában annak a módja, hogy kritikusan értékeljük azt, amiben most élünk, és ezzel a konstruktív kritikával meg tudunk határozni néhány stratégiát arra vonatkozóan, hogy hová szeretnénk eljutni. Köves Alexandra zárásként hozzátette: „A nemnövekedés egyébként utópia, de ez fantasztikusan fontos adottság, hiszen a társadalmi párbeszédhez szükségünk van utópiákra. Nélkülük nem lehet a társadalmi problémáinkra új megoldásokat találni.”