Ugrás a fő tartalomra
Vissza2026.09.21.

A Corvinus három kutatója is elnyerte az MTA Bolyai-ösztöndíját

Naffa Helena, Kirs Eszter és Czaller László, a Budapesti Corvinus Egyetem kutatói is részesülnek a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában.
Budapesti Corvinus Egyetem

A Magyar Tudományos Akadémia 1997-ben alapította a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat, mely egy teljesítmény-központú, magas presztízsű, országosan megpályázható támogatás. Célja a kiemelkedő kutatás-fejlesztési teljesítmény ösztönzése és elismerése a fiatal kutatók körében, valamint az MTA doktora címének elnyerésére való felkészülés elősegítése. Idén 157 pályázónak ítélték oda a támogatást, amit a hagyományoknak megfelelően a Bolyai-nap keretében adtak át az MTA székházában a szeptember 16-i ünnepségen. 

A Bolyai-ösztöndíj a Magyar Tudományos Akadémiát, az MTA doktorait és a fiatal kutatói generáció tagjait összekötő akadémiai támogatás. Célja, hogy a fiatal kutatók doktori fokozatuk megszerzése után kiszámíthatóság és tervezhetőség mellett tudjanak magyarországi kutatásokat végezni. Emellett kitüntetett szerepe van abban is, hogy ösztönözze a támogatottakat az MTA-doktori értekezés megírására és a tudományos cím megszerzésére. 

Az ünnepélyes díjátadóról bővebben a Magyar Tudományos Akadémia oldalán lehet olvasni. 

A corvinusos kutatók és ösztöndíjjal támogatott témáik: 

Dr. Naffa Helena munkássága elsősorban a fenntartható pénzügyekre, a biodiverzitás finanszírozására, illetve a természethez kapcsolódó pénzügyi kockázatokra összpontosít. Bolyai-ösztöndíjas kutatásában azt vizsgálja, miként építhetők be a természet és a biodiverzitás védelmével kapcsolatos szempontok a pénzügyi döntéshozatalba, a befektetési stratégiákba és a fenntarthatósági kockázatok értékelésébe.   

Dr. Kirs Eszter nemzetközi jogi kutatásának fókusza az emberi jogok érvényesülésére irányul. A Bolyai-ösztöndíjas kutatásának célja feltérképezni nemzetközi összehasonlításban a 2010 és 2025 közötti, alapjogi vonatkozású, magyarországi tiltakozási mozgalmak identitását, különös tekintettel a jogállamiság állapotáról alkotott tiltakozói percepciókra; a gyülekezési jog gyakorlásának jogpolitikai környezetét; valamint a békés tiltakozásokhoz kapcsolódó, stratégiai és defenzív pereskedés eszközének alkalmazását a civil társadalom szűkülő érdekérvényesítési terében. 

Dr. Czaller László kutatásai elsősorban a regionális és városgazdaságtan területére terjednek ki, különös tekintettel az agglomerációs gazdaságosság mögött meghúzódó mikromechanizmusok feltárására és empirikus vizsgálatára. Munkásságának középpontjában annak elemzése áll, hogy a városi környezet és a helyi munkaerőpiacok sajátosságai miként befolyásolják a munkavállalók munkaerőpiaci lehetőségeit és alkalmazkodását, valamint hogyan járulnak hozzá a térbeli gazdasági különbségek kialakulásához. A Bolyai-ösztöndíjjal támogatott kutatás a Magyar Falu Program keretében nyújtott fejlesztési támogatások területi eloszlásának és a program rövid távú demográfiai hatásainak vizsgálatára irányul. A kutatás célja annak feltárása, hogy a támogatások miként befolyásolták a kistelepülések népmozgalmi folyamatait, kihasználva a program ötezer fős jogosultsági küszöbét az oksági hatások azonosítására. 

Gratulálunk az ösztöndíjakhoz! 

Vágólapra másolva
×