Ugrás a fő tartalomra
Vissza2025.12.03.

Már nemzetközileg is egyre jobban terjeszkedik a Corvinusról indult startup

Pár év alatt milliárdos árbevételnél jár és nemzetközileg is folyamatosan terjeszkedik a Corvinusos diákok indította ételmentő cég, a Munch.
Budapesti Corvinus Egyetem

A világjárvány kellős közepén, 2020 nyarán indította el négy hallgató — közülük hárman Corvinusos diákok voltak akkor  A Munch ételmentő szolgáltatást. Az üzleti modelljük arra épül, hogy egy applikáción keresztül összehozzák a kínálatot és a keresletet: vagyis az éttermekben, pékségekben és élelmiszerboltokban nap végén megmaradó árukat a potenciális vásárlókkal. A vevők gyakorlatilag zsákbamacska csomagot vesznek, hiszen nem lehet előre tudni, hogy mi marad meg a nap végén. Cserébe jelentős árengedménnyel vásárolhatnak.  

A Munch négy alapítója (Perepelica Kirill, Zwecker Bence, Wettstein Albert és Zsoldos Botond) a Covid-járvány időszakában végig kitartóan építette a vállalkozást, amely öt év alatt a fenntartható fogyasztás egyik fontos platformjává nőtte ki magát a fiatalok körében. A Munch most már több mint 200 magyar városban érhető el, ezen kívül időközben elindították Munch Marketszolgáltatásukat is, amelyen keresztül pedig kiszállítással működő ételmentést kínálnak a gyártók, nagykereskedők közeli lejáratú vagy sérült csomagolású, esetleg szezonális termékeinek megmentésére.   

2022-ben a cseh, majd 2024-ben a román piacra is beléptek, és most már Szlovákiában is jelen vannak. Mostanra 6000 partnerük és 3,5 millió felhasználójuk van a régióban és majdnem száz főt foglalkoztatnak összesen. Dinamikusan fejlődnek, amíg 2023-ban 307 milliós árbevételt könyvelhettek el, addig egy évvel később a tevékenységüket végző két cég, a Munch Hungary Kft. és a Munch Europe Szolgáltató Kft. együttesen már majdnem egymilliárdos nagyságrendű bevételt ért el. Terveik szerint Délkelet-Európa lesz a következő irány a nemzetközi terjeszkedésükben. Az elmúlt hetek híre pedig, hogy az Interactive Brokers magyar származású alapítója és elnöke, a jelenleg leggazdagabb magyarként számon tartott Thomas Peterffy által támogatott befektetési alap is beszállt a Munch-ba 

 

Forrás: Telex.hu/ G7 

Vágólapra másolva
×