Gazdasági alapok 

A párizsi Sorbonne Egyetem kutatója, Mehrdad Vahabi a konferenciát a politikai kapitalizmus eredetének és logikájának feltárásával nyitotta meg. „A politikai kapitalizmus gazdasági indokai” című előadásában Max Weberre hivatkozott, aki a 20. század elején először különböztette meg a kapitalizmus két formáját: a racionális piaci kapitalizmust és a politikai kapitalizmust. A racionális kapitalizmus a szabad piacokon és a gazdasági tevékenységen keresztül zajló profittermelésen alapul. Ezzel szemben a politikai kapitalizmus a profitot nem piaci csatornákból szerzi, hanem például politikai befolyás és az állami intézmények feletti kontroll révén. 

Vahabi professzor hangsúlyozta, hogy a politikai kapitalizmus nem új vagy elszigetelt jelenség, hanem egy kitartó és alkalmazkodó rendszer, amely akkor létezik, amikor a politikai és gazdasági hatalom egyesül. 

Négy fő módját azonosította, ahogyan a politikai kapitalizmus megjelenik a kortárs gazdaságokban: a demokrácia torzulása a szabályozáson keresztül megvalósuló foglyul ejtés révén; az intézmények haszontermelése; nyereségszerzés a közjavak feletti kontroll által; valamint az uralmi helyzetbe kerülés a politikai és gazdasági hatalom összefonódásával (szuverenitás és tulajdonjogok). 

Példaként említette a politikai kapitalizmus különböző modelljeit: az Egyesült Államokat, ahol az üzleti világ irányítja az államot, illetve olyan országokat, mint Kína és Oroszország, ahol az állam irányítja az üzleti szférát, de gyakran maga is egyfajta vállalatként működik. 

A kutató arra a következtetésre jutott, hogy a politikai kapitalizmus a gazdagság fő forrását a piaci termelékenységről az intézményi kontrollra és politikai hatalomra helyezi át. Ez a szuverenitás és tulajdonjogok ötvözete meghatározó és tartós jellemzője a politikai kapitalizmusnak, amely erőteljes rendszerré teszi, és kihívást intéz a hagyományos piaci kapitalizmus alapjaival szemben. 

Az osztálykülönbségek kihívása 

Branko Milanovic, a New York-i City University professzora „Az új kapitalizmus: az elit a Nyugaton és Kínában” című előadásában az új kapitalista elit megjelenését vizsgálta Nyugaton és Kínában. Ez az elit olyan egyénekből áll, akik egyszerre rendelkeznek magas munkajövedelemmel és tőkebevétellel, amit ő a görög „homoploutia” („egyenlően gazdag”) kifejezéssel illetett. 

A hagyományos kapitalizmussal ellentétben, ahol a munkások és a kapitalisták különböző társadalmi osztályokat alkottak, ez az új elit elmosódó határokat mutat, mert egyszerre tölt be vezető pozíciókat mindkét kategóriában. A „homoploutészek” egyszerre gazdagok munkavállalóként és kapitalistaként, ami ellenállóvá teszi őket a gazdasági ingadozásokkal szemben. Az Egyesült Államokban ez az elit körülbelül a népesség 3%-át teszi ki, és felemelkedése szorosan összefügg a meritokráciával és a felsőfokú oktatással. 

A „homoploutia” fogalma kikezdi a hagyományos osztálykülönbségek koncepcióját, azt sugallva, hogy ha ez a kettős jövedelmi struktúra az egész jövedelmi skálára kiterjedne, az osztályok közötti különbségek megszűnhetnének. Jelenleg azonban főként a jövedelmi eloszlási piramis tetejére korlátozódik. Ez az elit ideológiailag a meritokratikus értékekhez kötődik, gyakran személyes erőfeszítésnek tulajdonítva sikerét, miközben lenézi a kevésbé gazdagokat. 

Milanovic professzor Kína új kapitalista elitjének fejlődésére is kitért, kiemelve a tőkebevételek gyors növekedését és a magánszektor elitjének megnövekedett jelenlétét a legfelső 5% jövedelemkategóriában. A kínai elit egyre inkább kapitalistákból és magánszektorban dolgozó szakemberekből áll, ahol a Kínai Kommunista Párt tagsága és a gazdagság között jelentős átfedés van. 

A korrupció Kínában erőteljes előrelépési mechanizmusként jelenik meg. Az elítélt tisztviselőkről szóló adatok azt mutatják, hogy a korrupcióban érintett személyek gyakran a jövedelmi eloszlás legfelső 7%-ából a legfelső 1%-ba lépnek előre. A tartományi szintű korrupció elterjedt, de a nemzeti szintű tisztviselők nagyobb vagyont halmoznak fel magasabb hatalmuk és erőforrásaikhoz való hozzáférésük miatt. Ez a korrupció és politikai hatalom összefonódása jól példázza a „politikai kapitalizmus” dinamikáját, ahol a gazdasági és politikai befolyás kölcsönösen erősíti egymást. 

Globális kilátások 

Chenggang Xu, a Stanford Egyetem professzora „Politikai kapitalizmus kontra kommunista totalitarizmus” című előadásában a politikai kapitalizmus világméretű következményeire is kitért, és azzal érvelt, hogy ez a jelenség már nem korlátozódik autoriter államokra, hanem a liberális demokráciákban is elterjedt. 

Különös figyelmet szentelt az Egyesült Államok politikájában szerepet játszó „sötét pénznek” — anonimitást biztosító adományoknak, amelyek révén gazdag magánszemélyek és vállalatok befolyásolhatják a választásokat és a politikai döntéshozatalt. Ez a politikai finanszírozás lehetővé teszi a gazdasági elit számára, hogy a demokratikus intézményeket a saját javukra fordítsák, gyengítve a politikai egyenlőséget. 

Xu professzor kiemelte a kínai állami támogatású vállalatok globális hatását is, amelyek az állam kiterjesztéseként működnek. Ezek a cégek egyesítik a vállalati érdekeket a politikai célokkal, összemosva a piac és az állam hatalmát, ami kikezdi a hagyományos különbségeket állami és magánszektor között. 

Állítása szerint a politikai kapitalizmus a piaci mechanizmusokat az állami hatalommal ötvözi, aláássa a demokráciát, és világszerte növeli a gazdasági egyenlőtlenségeket. Ez a hibrid rendszer erősíti az elit hatalmát és koncentrálja a vagyont, ami sürgető kérdéseket vet fel a kormányzás és az igazságosság kapcsán. 

A kutató végül erősebb szabályozói kereteket szorgalmazott azzal a céllal, hogy korlátozzák a gazdasági elit befolyását az állami intézményekre. Támogatta a nagyobb átláthatóságot, elszámoltathatóságot és demokratikus ellenőrzést, hogy megvédjék a közérdeket, és biztosítsák, hogy a politikai kapitalizmus ne erodálja a demokratikus értékeket. 

A konferencia világossá tette, hogy a politikai kapitalizmus egy összetett és sokrétű globális jelenség. Különböző formákat ölt politikai és történelmi kontextustól függően, de egy közös jellemzője van: a politikai hatalom és a gazdasági kontroll összefonódása.