Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Minden, amit tudnod kell a kreditelismerési eljárásról

2023-05-10 10:45:11

Május 15-e a kreditelismerési kérvény leadásának határideje. Mit jelent ez, mi a célja a procedúrának, és mi mindent kell csatolni a nyomtatvány mellé? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

Kapcsolódó hírek

Kapcsolódó események

Corvinus Ambassador Computer

A kreditelismerési eljárás azokat a mesterképzés előtt álló hallgatókat érinti, akik az alapszakjuktól, vagy korábbi képzéseik területeitől valamekkora mértékben eltérő szakra jelentkeznek. Minden szaknak megvannak a kötelezően előírt be- és kimeneteli követelményei az alapként szolgáló és megszerzendő ismeretekre vonatkozóan. Így látható az is, milyen jellegű kurzusok elvégzése szükséges előzetesen, hogy valaki megfeleljen ezen feltételeknek. A kreditelismerési eljárás során a hallgató – abban az esetben, hogyha korábban nem végezte el ezeket a szükséges tárgyakat – a mesterszintű tanulmányok megkezdése előtti évben felveheti, majd kérelmezheti a beszámításukat mint meglévő bemeneteli követelmény. 

Az alapszakon elvégzett krediteket a Kreditátviteli Bizottság a választott mesterképzés alapján három kategóriába sorolja. Az első a teljes kreditérték beszámítással figyelembe vehető szakok. Ezek esetében az elvégzett kreditek szakterülete olyan magas mértékben megegyezik a következő képzés alapkövetelményeivel, hogy nincs szükség kreditelismerési procedúrára. A másik két kategória esetén azonban szükséges kérelmezni a kreditátvitelt. Ez a két lehetőség a meghatározott szakterületi kreditek teljesítésével bármilyen egyéb, vagy elsősorban figyelembe vehető szak.  

Az egyetemi honlap kreditelismerési eljárással foglalkozó oldalán megtalálható a Honnan-hova táblázat, mely részletesen bemutatja, melyik mesterképzési szakhoz, melyik alapszak elvégzését követően szükséges, és melyik után nem kell lefolytatni az eljárást. Továbbá felsorolja azon területeket is, amelyekről az előfeltételt képező kreditek megszerezhetőek, valamint azt is láthatjuk, ezekhez mely konkrét tárgyak elvégzését javasolják. 

Az idei, 2023-as általános felvételi eljárásban való kreditelismerési eljárás lefolytatásához május 15-ig kell benyújtani a szükséges dokumentumokat az egyetem honlapján található formon keresztül, az eljárás díja 8000 forint, melyet a Budapesti Corvinus Egyetem számlájára kell átutalni. A kitöltött kreditelismerési kérelem mellé szükséges csatolni Excel formában az adott mesterképzéshez kapcsolódó, kitöltött kreditelismerési táblázatot, az igazoló dokumentumot (hiteles oklevél, törzslapkivonat, leckekönyv-másolat) a korábban elvégzett, vagy jelenleg folyamatban lévő tanulmányokról, valamint a banki átutalásról szóló igazolást. 

Ha a kérelemben formai hiba van, a hiánypótlásra a hallgatónak 8 napja áll rendelkezésre. Abban az esetben, ha valaki több mesterképzésre is jelentkezik, minden mesterképzésre vonatkozóan külön kérelmet kell benyújtania. 

A Kreditátviteli Bizottság döntéséről a kérelmező hallgatók e-mailben kapnak tájékoztatást. Amennyiben a kérelmet elfogadják, az a következő öt évben újra felhasználható, ha valaki ismételten jelentkezik ugyanarra a mesterszakra. Abban az esetben, hogyha elutasítják, a következő évben a kérvény ismételten leadható. 

Írta: Olay Hanna 

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.05.25. - 01:33:11