„Egyedülálló lehetőség a részének lenni” – Interjú a Navigator mentorprogramjáról

A Navigator Mentorprogram az egyetem hallgatóinak személyre szabott iránymutatást nyújt, tanulmányaik és szakmai fejlődésük segítése céljából, miközben a mentorok is betekintést kapnak a hallgatók mindennapjaiba és azokba a kihívásokba, amelyekkel a diákok egyetemi éveik során szembesülhetnek.
Az interjúban Szabóné Pintér Líviával, a Fenntartható Fejlődés Intézet szenior mester oktatójával és mentoráltjával, Keso Chkhikvadzéval, a Nemzetközi Kapcsolatok alapszakos végzős hallgatójával beszélgettünk. Megosztották, hogyan támogatja a mentorálás a diákok személyes és szakmai fejlődését, és miért olyan értékes élmény a részvétel mindkét fél számára.
Mit jelent számotokra a mentorprogram?
Lívia (mentor):
A mentorálás segít abban, hogy a tanórai kereteken túl mélyebben megértsem a hallgatóimat, ráérezzek arra, hogyan gondolkodnak és egy kicsit az ő szemükkel lássam a világot. Emellett remek lehetőség arra, hogy a sok segítséget, amit kaptam, én is továbbadhassam: pályafutásom során számos mentor támogatott engem is a világ különböző pontjairól, ez a program pedig lehetőséget ad arra, hogy én is hasonló iránymutatást nyújtsak a hallgatóknak.
Keso (mentorált):
Számomra egy egyedülálló lehetőség a Navigator Program részese lenni. Nem gyakran adódik alkalom arra, hogy egy professzorral, akinek rengeteg tapasztalata és tudása van, egyéni beszélgetéseket folytassak.
Keso, hogyan támogat a program az utolsó évben?
Keso:
Ebben az évben rengeteg minden történik velem: írom a szakdolgozatomat, diplomázom, és közben a következő lépéseimet tervezem. Egy heti rendszerességű találkozó, ahol meg tudok állni egy pillanatra, tervezni és reflektálni, rendkívül hasznos. Mindig úgy távozom a beszélgetéseinkről, hogy „igen, erre eddig nem is gondoltam, pedig egy szuper ötlet”.

Mit gondoltok a Navigator által kínált eszközökről, például a kompetenciatesztről és az életút-tervezőről?
Keso:
Nem tudtam, mire számítsak, amikor kitöltöttem a kompetenciatesztet. Körülbelül 60 állítást kaptam, amelyek a kompetenciáimat, erősségeimet, fejlesztendő területeimet és a potenciális karrierlehetőségeimet térképezték fel. Az életúttervező segített tisztábban látni, hogy milyen tárgyakat érdemes felvennem az egyetemen. Meglepett, mennyire tükrözték azt, amivel már tisztában voltam, de új lehetőségeket is ajánlottak, amik illenek a személyiségemhez.
Lívia:
Mentorként ez rendkívül hasznos, mert segít meghatározni, mire érdemes fókuszálnunk. Jelenleg például a mesterképzésre való jelentkezés van előtérben. A célom, hogy olyan lehetőségek felé irányítsam a mentoráltamat, amelyek szintlépést, kihívást is jelenthetnek akár, de amelyek illeszkednek a személyiségéhez és hosszú távú céljaihoz, akár egyetemek vagy programok kiválasztásában is.
Lívia, ez az első mentorálási tapasztalatod? Mit adott neked tanárként és emberként?
Lívia:
A mentorálás kétirányú: annyit kapsz, amennyit beleadsz. Közös utunk alatt én is rengeteget tanulhattam, ahogy láttam, hogy Keso hogyan navigál a lehetőségek között, miközben leküzdi a valós, vagy sokszor csak vélt akadályokat, kihívásokat. Igazán inspiráló élmény volt.
Mit mondanátok azoknak, akik fontolgatják a programhoz való csatlakozást?
Keso:
Az egyetemi élet elég sűrű, és az ember könnyen figyelmen kívül hagyja a lehetőségeit. A tanácsom az, hogy “Szánj egy pillanatot a plakátok elolvasására, vegyél részt eseményeken, és tedd meg az első lépéseket, például jelentkezz a mentorprogramba!”
Lívia:
Az a remek az egészben, hogy két különböző generáció együtt gondolkodhat, ötleteket ütköztet egy közösen megállapított cél érdekében. Szerintem ez minden mentornak természetesen jön, csak hitelesnek kell maradniuk.
Ha te is bizonytalan lennél következő lépéseidben, jusson eszedbe: “Nem vagy egyedül.” Fedezd fel a Navigator programot, és jelentkezz a mentorprogramra, hogy segítséget kapj a következő lépéseidhez.