Már a meghívó is izgalmas kérdéseket tartalmazott: helyettesítheti-e a big data, az adatalapú gondolkodás, a digitális racionalitás a nyilvánosság előtti vitákat? Sipos Júlia, a Corvinus Egyetemi Könyvtár kulturális munkatársa elmondta: a dél-koreai születésű, de régóta Berlinben élő filozófus könyvei közül eddig hat jelent meg magyarul (az Infokrácia 2024-ben), de francia, angol és spanyol fordítások is léteznek. Han németül ír, általában igen provokatívan. Az Infokráciában például azt állítja, a digitalizáció miatt megszaporodtak a demokrácia válságjelei szerte a világon, már ún. infokráciában élünk: míg az ipari kapitalizmus korábban a testet igázta le, addig a jelenlegi kommunikáció a rengeteg információval szinte elkábítja az embereket, és a szabadság látszatával valójában a lelkükbe hatol – így nincsenek is tudatában annak, hogy manipulálják őket. 

„Nem biztos, hogy a szerzőnek mindenben igaza van” – vetette fel a dilemmát Sipos Júlia a Corvinus Egyetemi Könyvtár rendezvényén április 17-én. Ezért két olyan szakembert látott vendégül, akik nem pusztán szűk szakterületükben, hanem globálisan gondolkodnak: Kovács Lászlót, a Corvinus Statisztika tanszékének adjunktusát és Rab Árpád digitáliskultúra–szakértőt, jövőkutatót, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézetének tudományos főmunkatársát. 

„Jó könyv az Infokrácia, sok minden igaz benne, de nem mindig úgy, ahogyan írja. A fejlett országokban tapasztalható ez a jelenség, és igaz az is, hogy a digitális kultúra befolyásolja az életünket, de hogy lebontaná a demokráciát? Nos, ez nem biztos, hogy igaz” – reagált Rab Árpád. Kifejtette: valóban egyre bonyolultabb és összetettebb a világ, s hogy ezt az emberek kezelni tudják, mindent tudni, látni akarnak. És ezt a digitalizáció lehetővé is teszi: például óriási újdonság a múlthoz képest, hogy teljesen idegenekkel is kapcsolatot tudunk tartani. Mint Rab elmondta, nem tudjuk még megítélni, jót tett-e ez az embereknek, de véleménye szerint sokkal jobb lenne a világ, ha valóban adatok alapján hoznánk döntéseket. Szerinte Han művében egy kicsit az értelmiségi pánik érződik. 

Kovács László erre úgy reagált: Ezek az ún. optimalizáló modellek (a nagy nyelvi modellek) egy egyszerűbb célfüggvény alapján dolgoznak, de az még kérdéses, mi a célfüggvény. Például vegyünk egy makroökonómiai kérdést: mitől jobb egy ország gazdasága, mi számít optimálisnak? Az, hogy minél nagyobb legyen a GDP, vagy éppenséggel az, hogy kisebb gazdasági különbségek legyenek a társadalom rétegei között? Erre nem tud egy algoritmus válaszolni – egyébként az adjunktus úgy véli, nagyon fontos, hogy a bemeneti kérdést úgy fogalmazzuk meg, hogy azt az algoritmus használni is tudja. Rab Árpád ezzel egyetértett, hozzátette: interdiszciplináris ügyekben a másik logikáját is kell érteni. Felhívta a figyelmet, hogy az adatok lehetnek kemény és ún. puha adatok. Gyakran puhák az adatok: példaként négy munkanélkülit hozott fel, akik a legkülönbözőbb okokból munkanélküliek, de a puha adat ez utóbbit nem tárja fel. „A középkori embert le lehetett írni száz változóval, a mait ezerrel vagy még többel. Pedig a MI a kemény adatokról szól. 

A politikusok beköltöztek a telefonunkba 

Ezután a napjainkban igen gyorsan terjedő álhírekre terelődött a szó. Kovács László szerint a „jó” álhír az, amit nem lehet gyorsan leellenőrizni. Példaként a Kádár-korszakot említette az adjunktus: az 1970-es évek végén kezdődött a nagy eladósodási hullám, de csak a 80-as években derült ki, mekkora baj lett belőle, vagyis egy rossz lépés következménye csak másfél évtized múlva jelent meg. Ezt is próbálja kiküszöbölni a digitalizáció. 

Ezután Sipos Júlia kérdése kapcsán arról esett szó, valóban árt-e a demokráciának a digitalizáció. Rab Árpád erről úgy vélekedett, ne a digitalizáción, vagyis a technológián kérjünk számon minden ilyen következményt, eseményt. Szerinte az igazi változás, amit a digitális kultúra hoz, az, hogy kevesebb a cselekvés. Az viszont igaz, tette hozzá a jövőkutató, hogy új eszköztár van a politikusok kezében, így a politika és az informatika mindenhová begyűrűzött, hiszen „a politikusuk beköltöztek a telefonunkba”. Rab úgy látja, az embereket a valós közösségekbe kellene terelni, közös ügyekkel kell kiszakítani őket az állandó képernyő-nézegetésből. Persze szerinte is veszélyesek az álhírek, az összeesküvés-elméletek, de azért „a diktatúrák nem azért diktatúrák, mert digitális rendszert alkalmaznak, hanem csak felhasználják ezt a technológiát céljaikhoz. „Próbáltam korábban egy álhír-kiküszöbölő algoritmust írni, hát ez nem egyszerű dolog…” – tette hozzá Rab. De akkor is úgy gondolja, ne tegyék le a telefont az emberek, hanem használják. 

Sipos Júlia felvetette, hogy Han könyvében digitális börtönről beszél. Kovács erre úgy reagált, mindig meg szokta mutatni a hallgatóinak, a Facebook hogyan kategorizálja a felhasználókat az osztályozó algoritmussal. „Az algoritmus optimalizál valamit, de fontos, hogy ezt csak a rendelkezésre álló adatokból tudja elvégezni. „Jól és tudatosan kell használni a képernyőt, ebben pedig az oktatásnak óriási a szerepe” – szögezte le Kovács. 

„Mi adtuk a gyerekeink kezébe ezeket az eszközöket, azt is mondhatnám a káros hatás érzékeltetésére, hogy ma nem pálinkás kenyérdarabot adunk nekik, hanem digitális eszközöket. Egyébként ma a 35–40 éves korosztály használja a legtöbbet a telefonját, sajnos, online biztonsági szűrőt csak a szülők 14 százaléka telepít a készülékekre a gyereke miatt, ez elég alacsony szám” – vélte Rab Árpád. Hozzátette: médiatudatosságra kellene nevelni a gyerekeket, úgymond a „fejeket kell átprogramozni”. 

Ezután a meghívottak a jelenlévők kérdéseire válaszoltak. A tervek szerint a beszélgetésről podcast is készül majd, hiszen sok hallgató jelezte, hogy érdekli a témakör, csak az időpont miatt nem tudott eljönni. 

Török Katalin 

Fotók: Kenéz György