Ugrás a fő tartalomra
Vissza2025.05.28.

„Gondolkodásmódot kaptam a Corvinustól” – Timár Bálint, a Fradi marketingvezetője

Az ország egyik első számú labdarugóklubjának marketingvezetőjeként Timár Bálint napjai bőven tartogatnak szakmai kihívásokat. Fiatal kora ellenére meglepően tudatosan építkezett karrierjében, sőt, azt is fontosnak tartja, hogy eddig megszerzett szakmai tapasztalatával támogassa pályájuk elindításában a Corvinus jelenlegi hallgatóit.
Budapesti Corvinus Egyetem

Timár Bálint a Corvinus Nemzetközi tanulmányok, majd Gazdálkodási és menedzsment szakjain végzett 2015-ben, illetve 2018-ban. Tanulmányai mellett a Wizz Air kommunikációs osztályán kezdett el gyakornokoskodni, majd az FMCG szektorban helyezkedett el junior marketingesként, a Pepsinél. Innen 2020-ban a Fradihoz vezetett az útja, ahol először marketingmenedzser volt, négy évvel később pedig kinevezték a három fős marketingosztály vezetőjének.  

Eddig szerencsém volt a munkahelyeimmel, mert egyrészt mindig megtaláltak a kihívások, másrészt mindig jó kollégák közé kerültem, akiktől sokat tudtam tanulni” – állapítja meg Bálint 

A fiatal szakember az egyetemi évek óta tudatosan építkezik szakmailag. Hosszabb önismereti út vezetett számára a vezetői szerepbe való beleérésig is. Jelenleg egy kis marketing csapatot vezet a Ferencváros Torna Clubnál. Gyakorlatilag 360 fokos marketinget csinálnak, a kereskedelmi marketingtől, a szponzoráción át a Fradi márka építéséig és komplett kampányok lebonyolításáig nagyon változatos feladataik vannak a mindennapokban.  

„A marketing osztályon is érvényesül a versenysport jelleg, ez egy fokozott tempójú, folyamatosan nagy teljesítményt megkívánó intenzív munka, ugyanakkor nagyon izgalmas feladataink vannak” – meséli mostani munkájáról.  

A Corvinuson töltött éveire visszagondolva úgy látja, hogy a gondolkodásmód, illetve a komplex problémák megközelítési módja a legértékesebb tudás, amit az egyetemtől kapott.  

„Amikor én voltam diák, szinte már közhellyé vált, hogy mindenki gyakorlati tudást követelt az egyetemtől. Szerintem viszont az egyetemi képzésnek inkább az a feladata, hogy kitágítsa a világot, látás- és megközelítési módokat adjon, illetve olyan elméleti alapokat és fogódzókat, amikhez később vissza lehet nyúlni a mindennapokban. Én úgy érzem, hogy ezt mind megkaptam a corvinusos képzéseimtől” magyarázza Timár Bálint, aki a mostani diákoknak is azt ajánlja, hogy használják ki a Corvinus nyújtotta sokoldalú lehetőségeket a diákszervezeti tagságtól kezdve a nyelvtanulásig, mert mind-mind előnyt fognak jelenteni a versenytársakkal szemben az első állásra való jelentkezésnél.  

Alumnusként az utóbbi időben Bálint késztetést érzett arra, hogy az eddig megszerzett szakmai tudásából visszaadjon az egyetem jelenlegi hallgatóinakAz áprilisban tartott Corvinus Career & Business Festivalon például mentorként adott tanácsokat a pályakezdéssel kapcsolatos kérdéseikkel hozzá forduló hallgatóknak.  

„A saját példámon keresztül is megtapasztaltam, hogy az ember egy kicsit elveszettnek, bizonytalannak tudja érezni magát, amikor az egyetemen megszerzett tudást hirtelen át kell ültetni a gyakorlatba, és az álláspiacon alkalmazni. Ilyenkor egy-egy személyes történet, az erősségek közös áttekintése, és egy kis gyakorlati útmutatás szerintem mindenkinek sokat tud segíteni az elindulásban. Másrészt szerintem a volt diákoknak és az egyetemnek is kölcsönösen hasznos, ha élő marad a kapcsolat az iparág és az akadémiai világ között” – indokolja Bálint, hogy alumnusként miért tervez a jövőben is rendszeresen visszatérni az egyetem különböző rendezvényeire.  

Vágólapra másolva
×