Újratervezésből vállalkozás – alumni történetek Nagygyörgy Miklóssal

Nagygyörgy Miklóst bátran nevezhetjük a már fiatalon is rendkívül tudatos, vállalkozó kedvű, de a sikerért keményen dolgozni is hajlandó corvinusos diáktípus mintájának. Diáktársaival közösen már egyetemi évei alatt magyar és nemzetközi startupok építésébe kezdett, illetve részt vett a Profession.hu felépítésében is, amely vállalkozás két-három év alatt hatalmas siker lett.
Életében a fordulópontot második kislánya születése jelentette, aki Down-szindrómával jött világra: „Ennek a hatása a mai napig elkísér jó és rossz értelemben is. Ott egyértelművé vált, hogy az a formátum, ami addig működött, az ezután nem fog” – meséli erről az időszakról.
Ekkoriban hagyta ott az összes addig felépített cégét, és új irányokkal kezdett kísérletezni.
„Az Apa+Én tulajdonképpen egy poszttraumás növekedés eredménye, abból a megélésből született meg ez a vállalkozás, hogy rájöttem: a család és a gyermekeim mindennél fontosabbak” – mondja.
Ebből az alapgondolatból született meg az Apa+Én vállalkozás, amelynek a lényege, hogy az apák minőségi időt tölthessenek együtt gyermekeikkel, és egy nap vagy egy hétvége erejéig kizárólag rájuk figyelhessenek. Az első, „mátrai titkosügynökképző” program 2018-ban indult el, azóta pedig szerveztek már varázslóiskolát a kisebb gyerekeknek és apukáiknak, vagy éppen rafting túrát Ausztriában.
Az üzleti modell kialakításába és a programok tesztelésébe a kezdetektől bevonta volt corvinusos csoporttársait, barátait is: „rengeteg barátot, közösségi élményeket és életre szóló szakmai kapcsolatokat adott nekem a Covinus” – teszi hozzá.
A teljes videó itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=iF_KCMJWv_Y