Kétszáz helyet javított a Corvinus a világ egyik meghatározó egyetemi rangsorában

Két területen is minden eddiginél előkelőbb helyen szerepel a Corvinus a ShanghaiRanking nemzetközi felsőoktatásminősítő szervezet szeptemberi Global Ranking of Academic Subjects listáján. Az egyetem közgazdaságtanból és politikatudományból egyaránt a 201–300. helyezési sávba került.
A legnagyobb előrelépést a közgazdaságtani rangsor hozta. A Corvinus tavaly még a 401–500. helyen szerepelt, vagyis egy év alatt mintegy kétszáz pozíciót javított. Ezzel 2026-ban továbbra is egyedüli magyar egyetemként került be a terület rangsorolt intézményei közé. A Corvinus 2017 óta szerepel a ShanghaiRanking közgazdaságtani listáján, a mostani eredmény az eddigi legjobb helyezése.
Az eredmény globális összevetésben is erős. A Corvinus a közgazdasági területen a világ felsőoktatási intézményeinek megközelítőleg legjobb két százalékába került. Ennek nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy a világon körülbelül nyolcszor annyi gazdasági képzést kínáló felsőoktatási intézmény működik, mint gyógyszertudományi. Hasonló arányt alkalmazva ez nagyjából olyan teljesítménynek felel meg, mintha egy egyetem gyógyszertudományból a világ legjobb ötven intézménye közé kerülne.
Politikatudományból szintén a 201–300. helyre sorolták a Corvinust, holtversenyben az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel. A javulás azért is figyelemre méltó, mert az elmúlt két évben politikatudományi rangsorban magyar intézmény nem szerepelt ebben a mezőnyben.
„A Híd-stratégiánk mentén az elmúlt időszakban következetesen dolgoztunk azon, hogy erősítsük a Corvinus kutatási teljesítményét és nemzetközi láthatóságát. Öröm látni, hogy ez a munka egyértelműen visszaköszön a nemzetközi rangsorokban is” – mondta Bruno van Pottelsberghe, a Corvinus rektora.
A két szakterület nemzetközi élmezőnyét amerikai egyetemek uralják. Közgazdaságtanból a Chicagói Egyetem vezeti a 2026-os rangsort, mögötte az MIT és a Harvard áll. Politikatudományból a Harvard végzett az első helyen, a Stanford a második, a Princeton pedig a harmadik.
A ShanghaiRanking szakterületi listái többek között a kutatási teljesítményt, a tudományos publikációk hatását, a nemzetközi együttműködéseket és a kiemelkedő tudományos eredményeket vizsgálják. A 2026-os eredmény így azt is jelzi, hogy a Corvinus kutatási teljesítménye mindkét szakterületen erősödött a nemzetközi mezőnyben.