Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Akár havi 70 ezer forint a Corvinuson! Maradhat?

2022-02-07 14:29:14

Az alapítványi finanszírozásnak köszönhetően a tanulmányi ösztöndíj maximális összege az utolsó félévekben havi 70 ezer forint volt, az egy főre jutó keretösszege közel kétszerese volt az államinak.

Kapcsolódó hírek

Kapcsolódó események

Corvinus Ambassador

Mit kell tudnod róla?

A Corvinuson az egyik legfontosabb célunk, hogy 2030-ra a közép-kelet-európai régió legjobb egyetemévé váljunk a gazdaság- és társadalomtudományok területén. Ehhez pedig nemcsak az egyre színvonalasabb oktatáson és szolgáltatásokon keresztül vezet az út, hanem hallgatóink megfelelő motiválásán is. Azzal, hogy 2019-ben áttértünk az alapítványi működési formára, lehetőségünk nyílt felmenő rendszerben elszakadni az állami ösztöndíjrendszer szabályaitól. Nagyobb forrásbevonással létrehoztunk egy olyan rendszert, ami az eddiginél hatékonyabban motiválja hallgatóinkat.

Ki kaphatja?

A tanulmányi ösztöndíjat a legjobb tanulóknak osztjuk ki a féléves tanulmányi eredményük alapján. Nemcsak akkor pályázhatsz rá, ha Corvinus Ösztöndíjjal térítésmentesen tanulsz az Egyetemen, hanem akkor is, ha nem nyerted el a Corvinus Ösztöndíjat.

Az Alapítvány által finanszírozott ösztöndíjra azok jogosultak, akik az alapítványi átállást követően, azaz 2019 szeptemberében és azután iratkoztak be a Corvinusra. Természetesen azok is kaphatnak tanulmányi ösztöndíjat, akik ez előtt kezdték meg nálunk a tanulmányaikat, azonban az ő ösztöndíjuk számítása még más szabályrendszer alapján történik.

Mennyi kaphatsz?

Az utolsó félévben összesen 330 millió forintot fordítottunk a tanulmányi ösztöndíjra, így nemcsak a finanszírozás teljes forrása lett jóval magasabb, mint az állami ösztöndíj kb. 46 millió forintos kerete, de az egy hallgatóra jutó keretösszeg is közel kétszeresére nőtt.

Az alapítványi ösztöndíj előnyét az is jól mutatja, hogy míg az állami ösztöndíj maximuma 40 ezer forint volt, addig az alapítványi esetén azok a hallgatók, akik elnyerték a támogatást, néhány fő kivételével 40 és 70 ezer forint közötti összeget kaptak havonta.

Ráadásul nemcsak akkor kaphatsz tanulmányi ösztöndíjat, ha csillagos ötösre teljesítesz: van olyan szakunk, ahol már 3,9-es tanulmányi átlaggal jogosult lehetsz rá.

Az alábbi táblázatban a kétfajta tanulmányi ösztöndíj részletes összehasonlítása olvasható.

  Tanulmányi ösztöndíj I. (A 2019 szeptembere előtt beiratkozott hallgatók) Tanulmányi ösztöndíj II. (2019 szeptemberében és azt követően beiratkozott hallgatók) 
Az összes jogosult hallgató száma 774 2942 
5-ös átlaggal rendelkezők száma 157 511 
Teljes kiosztott összeg 45 925 595 Ft 331 428 900 Ft 
maximum ösztöndíj Ft/hó 40 000 Ft 70 000 Ft 
minimum ösztöndíj FT/hó 8 400 Ft 14 000 Ft 
ösztöndíjat elnyert (fő) 461 1052 
átlagos kifizetett összeg Ft/félév/fő 99 621 Ft 315 046 Ft 
átlagos kifizetett összeg Ft/hó/fő 19 924 Ft 63 009 Ft 
tanulmányi átlagok minimum 3,9 
tanulmányi átlagok maximum 
sávok (fő)     
20000 Ft alatt 229 
20001-30000 226 
30001-40000 
40001-50000 69 
50001-60000 210 
60001-70000 754 

Pályázni szeretnél? Ha covinusos hallgató vagy, készülj, hiszen február 7-től pályázhatsz a következő félév kiírására! Az ezzel kapcsolatos információkat megtalálod a honlap tanulmányi ösztöndíj menüpontjában és hírfolyamban, valamint a MyCorvinus applikációban. 

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.06.24. - 12:19:58