Bosnyák János Emlékverseny
A Luca Pacioli Egyesület idén harmadik alkalommal hirdeti meg a Bosnyák János Nemzeti Emlékversenyt, ahova várják a Kárpát-medence felsőoktatási képzésben résztvevő hallgatóit. Az esettanulmány-versenyen egyszerre a számvitel, a pénzügy, valamint az adózás területén mérettethetik meg magukat a versenyzők.

Fotó: 2019-ben megrendezett Bosnyák János Nemzeti Emlékverseny döntője (Mézes Ábel fotója)
Szeretnél kitűnni hallgatótársaid közül és a szakma jeles képviselői előtt bizonyítani a tudásodat, mindeközben pedig értékes nyereményekkel gazdagodni? A nagy elismerésnek örvendő Bosnyák János Nemzeti Emlékversenyen mindezeken túl még életre szóló barátságokat is köthetsz határon innen és túl a kétnapos döntőben.
A versenyre olyan 3 fős csapatok jelentkezhetnek, amelynek minden tagja a versenyszabályzatban felsorolt felsőoktatási intézmény valamelyikének üzleti, gazdálkodástudományi vagy közgazdaságtudományi képzésén részt vevő, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, alap- vagy mesterszakos, nappali tagozatos hallgatója.
A verseny két fordulóból áll: az első forduló egy pénzügyi-számviteli-adózási esettanulmány csapatban történő megoldásáról szól, a második fordulóban pedig az esettanulmány megoldásának szakmai zsűri előtti prezentálását várja el a versenyzőktől.
A regisztráció határideje: 2021. október 31.
- A regisztrációs felület itt érhető el.
- Döntő: 2021. november 25-26.

A verseny fővédnöke Varga Mihály, Magyarország pénzügyminisztere. A verseny kiemelt együttműködő partnere az Ernst & Young Könyvvizsgáló Kft., fő támogatói az Andersen Adótanácsadó Zrt., az OTP Bank Nyrt., valamint a Budapesti Corvinus Egyetem Pénzügyi, Számviteli és Gazdasági Jogi Intézete.
Több mint 1 millió forint értékű összdíjazás!
- I. helyezett csapat: nettó 450.000 Ft
- II. helyezett csapat: nettó 360.000 Ft
- III. helyezett csapat: nettó 210.000 Ft
Különdíj: a legjobban prezentáló csapat 150.000 Ft készpénz jutalomban részesül.
A verseny Facebook eseménye.
További információkért kövesd a Luca Pacioli Egyesület Facebook és Instagram oldalát!
Legyetek Ti is részesei szakmáink egyik legnívósabb szakmai versenyének!