Ugrás a fő tartalomra

Hírek

Jó hangulatú alumni találkozót tartottunk a Pénzügy és a Vezetés és szervezés szakon végzetteknek

2026.03.10.
Majdnem százan vettek részt a Masters in Finance (Pénzügy) és a Management and Leadership (Vezetés és szervezés) szakok végzettjeinek szervezett közös alumni találkozón.
Budapesti Corvinus Egyetem

Okos megoldások, emberléptékű utazások – egyetemünk nemzetközi konferenciát rendezett

2026.03.16.
Az Utazás a tudományban konferenciát immár kilencedik alkalommal rendezte meg a Fenntartható Fejlődés Intézet Corvinus Mobilitás és Turizmus Központja. Ahogy a korábbi években is, a főszervezők ezúttal is Jászberényi Melinda professzor, a Központ vezetője és Munkácsy András, a Közlekedéstudományi Intézet főosztályvezetője voltak, a szervezési munkában pedig kiemelt szerepet vállalt Miskolczi Márk, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa. A rendezvény az indulása óta a közlekedéssel, a turizmussal és a két témakör összefüggéseivel foglalkozó kutatások bemutatásának kíván felületet biztosítani.
Budapesti Corvinus Egyetem

Nyolc kollégánk vehette át akadémiai kinevezési oklevelét

2026.03.16.
Gratulálunk előrelépett munkatársainknak, akiknek a szakmai bemutatása az alábbi cikkben olvasható.
Budapesti Corvinus Egyetem

Még egy hét a döntésig: Meghosszabbítottuk a jelentkezési határidőt a Corvinus doktori képzéseire!

2026.03.16.
További egy héttel hosszabbítjuk meg a 2026-os doktori felvételi időszakát. Az új jelentkezési határidő: 2026. március 23., 12:00
Budapesti Corvinus Egyetem

Angol szakos oktatóból turisztikai szakoktatóvá képezte magát a Corvinuson

2026.03.16.
A Corvinus turisztikai menedzser képzésére elsősorban a turisztikai szektorban dolgozó szakemberek jelentkeznek, Szigeti-Farkas Ágnes viszont húsz éves angol szakos tanári múlttal vágott bele önmaga továbbképzésébe. Jelenleg egy miskolci szakközépiskolában, angol nyelvű turisztikai szaktárgyak oktatásában kamatoztatja a programon megszerzett tudását. Története azt is megmutatja, hogy milyen rejtett potenciálok vannak a középfokú turizmus oktatásban.
Budapesti Corvinus Egyetem

Államtitkár vs. kutató: Mitől lehet rendezett a zöld átállás?

2026.03.13.
A versenyképesség, a növekedés és a klímacélok feszültségeiről vitatkoztak a Corvinuson.
Budapesti Corvinus Egyetem

A számviteles indulókat is elénekelték az alumni találkozón

2026.03.13.
Majdnem hetvenen vettek részt a február végén tartott Számvitel Alumni Esten, ahol a volt hallgatók az oktatókkal közösen felidézték az egyetem és a szak történetét, illetve gitárkísérettel a népszerű számviteles indulókat is felelevenítették.
Budapesti Corvinus Egyetem

Megjelent a 2026/2027-os tanév időbeosztása és ünnepnapjai

2026.03.13.
Összeállítottunk nektek egy kis útmutatót a tanév legfontosabb dátumairól.
Budapesti Corvinus Egyetem

Falusi közösségek próbálják pótolni az idősellátás hiányait Magyarországon

2026.03.13.
Civil kezdeményezésekkel és közösségi összefogással próbálják átvenni az idősellátás feladatait több kistelepülésen – állapítja meg a Corvinus Egyetem és az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) friss kutatása három baranyai falu példáján, ahol ún. "gondoskodó közösségek" alakultak ki.
Budapesti Corvinus Egyetem

Versenyképesség vagy lemaradás – KKV-k a digitális fordulóponton

2026.03.13.
A digitalizáció ma már a KKV-k versenyképességének kulcsa – erről szólt a BKIK támogatásával megrendezett Spin-off Klub eseménye, ahol szakértő vállalkozók a digitális megoldások gyakorlati lehetőségeit vitatták meg.
Budapesti Corvinus Egyetem

Mi változik a Horizont Európa 2026–2027-es ciklusában?

2026.03.13.
A Horizont Európa, az Európai Unió kiemelt kutatás-fejlesztési és innovációs programja a 2026–2027-es munkaprogrammal új, meghatározó szakaszba lép.
Budapesti Corvinus Egyetem

,,Etika a gazdaságban” – Országos esettanulmányi verseny indul egyetemistáknak

2026.03.13.
Országos esettanulmányi verseny indul a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület támogatásával.
Budapesti Corvinus Egyetem

Új vezető a Corvinus Kollektív Tanulás Központjának élén

2026.03.12.
Johannes Wachs, a Corvinus Institute for Advanced Studies (CIAS) tudományos főmunkatársa 2026 februárjában vette át a központ vezetését.
Budapesti Corvinus Egyetem

Új szakkönyv mutatja meg, hogyan lesz az ökológiai válságból pénzügyi kockázat

2026.03.11.
A természet pusztulása nemcsak ökológiai, hanem mérhető gazdasági realitás is, amelyre a pénzügyi rendszernek reagálnia kell – ez a fő következtetése a biodiverzitás pénzügyeiről szóló friss nemzetközi kötetnek, amelynek társszerkesztője a Corvinus egyetem docense, Naffa Helena. A könyv magyarországi bemutatóját március 11-én tartották a Corvinuson.
Budapesti Corvinus Egyetem

Elhunyt Kiss László, az Alkotmánybíróság volt tagja, a Corvinus díszdoktora

2026.03.11.
Életének 76. évében elhunyt Kiss László, az Alkotmánybíróság volt tagja. A szakembert 2007-ben a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Kara honoris causa doktorává választotta.
Budapesti Corvinus Egyetem

Szakmai látogatás a Richter Gedeon Nyrt.-nél a Nagyberuházási projektmenedzsment posztgraduális képzés hallgatóival

2026.03.11.
A Nagyberuházási projektmenedzsment posztgraduális képzés hallgatói a Beruházási projektek – Megvalósítás tantárgy keretében 2026. március 6-án kihelyezett szakmai programon vettek részt a Richter Gedeon Nyrt. telephelyén.
Budapesti Corvinus Egyetem

A könyvtárban mutatták be a Lányiné dr. Garai Katalinról készült dokumentumfilmet

2026.03.11.
Halálának 25. évfordulója alkalmából mutatták be a Világgazdasági Tanszék egykori docensének életútját és szakmai munkásságát bemutató filmet.
Budapesti Corvinus Egyetem

Perplexity Enterprise Pro próbaidőszak a Corvinuson

2026.03.10.
A Perplexity több forrásból származó információk szintetizálásával, hivatkozásokkal nyomon követhetően előállított válaszokat ad a kérdésekre, támogatva olyan feladatokat, mint a szakirodalom keresése, tudományos írások készítése és kutatási ötletelés.
Budapesti Corvinus Egyetem

Praktikusság, tudomány és személyes élmények az MBA második Téli Egyetemén

2026.03.09.
Az esemény összehozta a világ minden tájáról érkező Full-time MBA hallgatókat, ötvözve az oktatást a kikapcsolódással, hangsúlyozva az egyetem nemzetközi kapcsolatait.
Budapesti Corvinus Egyetem

Nőnapi válogatás a Corvinus kutatóinak legújabb publikációiból

2026.03.06.
Az egyetem több kutatója is kiemelten foglalkozik a nemek tudományos jelentőségű kérdéseivel, a férfiak és nők státusának különbségeivel, amelyek a társadalmi és gazdasági fejlődés szempontjából is meghatározó jelentőségűek.
Budapesti Corvinus Egyetem

Az Instagramon a megbánás működik, a tagadás nem

2026.03.05.
Ha ma egy világsztár botrányba keveredik, a nyílt megbánás kinyilvánítása látványosan több támogatást hoz, míg a hárítás szinte törvényszerűen negatív hullámot indít el a kommentmezőben – állapítja meg a Corvinus Egyetem tanulmánya.
Budapesti Corvinus Egyetem

,,Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de azt nem, hogy ennyire nehéz” – interjú Büki Ádám olimpiai sífutóval

2026.03.04.
Büki Ádám főállás mellett csinálta végig a négyéves olimpiai ciklust, amihez minden tartalék erejét mozgósítania kellett. A Corvinus volt hallgatója és a Miskolci SE Honvéd sportolója a magyar csapat tagjaként jutott ki a Milánóban és Cortina d’Ampezzoban megrendezett téli olimpiára. A verseny után beszélgettünk vele az olimpiáig vezető útról és a téli olimpián átélt élményekről.
Budapesti Corvinus Egyetem

A Corvinus sportfókuszú gazdasági mesterképzésének partnere lett a Budapesti Honvéd Sportegyesület

2026.03.04.
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) és a Budapesti Corvinus Egyetem, amelynek célja, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatot a sport mint nemzetgazdasági ágazat és a felsőoktatás között, különös tekintettel a kutatási partnerségre és a Corvinus Nemzetközi sportüzlet mesterszakára.
Budapesti Corvinus Egyetem

A Corvinus munkatársa szakértőként segítette egy új dokumentumfilm elkészülését

2026.03.04.
A „Baljós közelség” című film az ukrajnai háború mindennapjairól szól. A produkció létrejöttét több neves szakember segítette, köztük Bencze András, a Vezetéstudományi Intézet intézeti referense.
Vágólapra másolva
×