Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Kérdőív a kialakult koronavírus helyzetről

Fontos kitöltendő kérdőív a Neptunban.

A Neptun felületén „COVID kérdőív” néven elérhető kérdőív kitöltésében kérjük hallgatóink együttműködését. A félévi regisztrációt – beleértve a tantárgyak felvételét – kizárólag az a hallgató kezdheti meg, aki a kérdőívet előzetesen kitöltötte. A kitöltésre a koronavírus fertőzési kockázatainak csökkentése érdekében van szükség.

A kérdőív az Innovációs és Technológiai Minisztérium kérésére és iránymutatása alapján készült.

A járványhelyzet alakulására vonatkozó, néhány, a lentebb felsorolt témaköröket érintő információt kell kérnünk minden hallgatónktól az elmúlt időszakra vonatkozóan (három nap, illetve két hét), a kockázatok mérsékléséhez szükséges egyetemi intézkedésekkel összhangban:

  • egészségügyi kockázatról,
  • külföldi utazásaitokról,
  • külföldi vendégek fogadásáról.

Kérjük hallgatóinkat – mindannyiunk közös érdekét szem előtt tartva –, hogy szíveskedjenek kitölteni a kérdőívet, amely az őszi félévi regisztráció feltétele. Így a félévi regisztrációt, beleértve a tantárgyak felvételét kizárólag az a hallgató kezdheti meg az adott képzéshez rendelt időpontban, aki a kérdőívet – előzetesen – kitöltötte.

A kérdőív indulásáról Neptun értesítést küldünk. Annak érdekében, hogy az augusztus 31-én induló regisztrációs időszakban a tárgyfelvétel zökkenőmentesen történhessen, kiemelkedően fontos, hogy a kérdőív kitöltését NE a regisztrációs időszakban végezzék el hallgatóink.

Kérjük tehát a kérdőív kitöltését a 2020. augusztus 27 – 2020. augusztus 30. közötti időszakban mihamarabb megtenni, hogy a tárgyfelvétel rendben elinduljon augusztus 31-én.

Köszönjük minden hallgatónk együttműködését és sikeres félévet kívánunk!


Corvinus Egyetem épülete

 

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.06.16. - 02:05:58