Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

KDSZ Színház 2019.12.07.

A KDSZ az eddigi szokásaihoz híven idén is kulturális programot szervezett. Idén a Radnóti Színházba mentünk a Kakukkfészek című előadás megtekintésére.

Leírás *

A KDSZ az eddigi szokásaihoz híven idén is kulturális programot szervezett. Idén a Radnóti Színházba mentünk a Kakukkfészek című előadás megtekintésére. A darab bővelkedett az érthető jelenetekben, a kidolgozott karakterekben, a lassú és szájbarágós történetmesélésben, illetve tartózkodott az elvont és funkciótlan művészkedéstől. Ennek köszönhetően mindenkinek a tetszését elnyerte a darab. Voltak olyanok, akiket annyira átjárt a darab szelleme, hogy a már nem is kellett beülniük a második felvonásra, olyan mély nyomokat hagyott bennünk az első. Azok, akik szíve nem volt még eléggé nyitott a darab befogadásához a második felvonáson is maradtak, és olyan élményekben volt részük, melyeket nem is vártak. Összességében annyit mondanék: “Mexikó, szivárvány”.  

Kapcsolódó bejegyzések

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.05.21. - 11:10:21