Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Városmarketing Verseny – regionális elődöntő

2022-02-10 09:09:09

Hetedik alkalommal rendezik meg a Városmarketing Versenyt határainkon belül és azon túl élő magyar egyetemisták számára, a Budapest környéki települések regionális elődöntőjét február 23-án a Corvinuson tartják.

A versenyben három fős hallgatói csapatok vehetnek részt, akik a regionális döntő után juthatnak az országos döntőbe, ahol összesen több mint 1.000.000 forint értékű díjakért versenghetnek. A versenyhez több mint két tucat város csatlakozott. A csapatok ezen városok közül választhattak, a feladatuk egy 20-40 diából álló prezentáció készítése volt a turisztikai vonzerőfejlesztés, a belső marketing és a kisváros-márkázás témák egyikében.

A versenyen összesen öt corvinusos csapat vesz részt.

A Budapesti Corvinus Egyetemen megrendezésre kerülő regionális elődöntő során, amelynek szervezője a Marketing Intézet, neves szakemberekből álló zsűri értékeli a pályamunkákat.

Sok sikert kívánunk a versenyzőknek!

Vágólapra másolva
X
×