Háború, népirtás, elnyomás vagy más, egy egész közösséget érintő erőszak hosszú időre nyomot hagyhat az emberek gondolkodásában. Ennek következményei azonban nagyon különbözőek lehetnek. Egyes közösségekben erősödhet a bizalmatlanság és a megtorlás támogatása, máshol a szolidaritás, az ellenállás vagy a megbékélés kerülhet előtérbe. 

Ezt a sokféleséget elemezte a Nature Reviews Psychology folyóiratban megjelent friss tanulmány, amelyben a szerzők korábbi pszichológiai kutatásokat rendeztek egységes keretbe. A szerzők értékelés–megküzdés modelljének lényege, hogy az emberek először értelmezik, mit jelent a saját közösségüket ért sérelem, majd azt is mérlegelik, rendelkezik-e a csoport elegendő erőforrással a helyzet kezeléséhez. Ez meghatározhatja az érzelmeket és azt is, milyen cselekvést tartanak lehetségesnek. 

Ha a közösség tagjai úgy látják, hogy rendelkeznek erővel, összetartással és cselekvési lehetőséggel, nagyobb eséllyel tekintenek a helyzetre kezelhető kihívásként. Ha például egy hátrányos helyzetű közösség tagjai úgy gondolják, hogy közös fellépéssel képesek elérni egy igazságtalan szabály megváltoztatását, nagyobb eséllyel csatlakoznak tiltakozáshoz, érdekképviselethez vagy más közösségi kezdeményezéshez. A remény, az igazságtalanság miatt érzett harag és a csoport saját hatékonyságába vetett hit szintén összefügg a kollektív cselekvés nagyobb valószínűségével. A félelem, a reménytelenség és a kontroll hiánya ezzel szemben gyakrabban kapcsolódik visszahúzódáshoz, bizalmatlansághoz vagy védekező reakciókhoz. 

Például a holokauszt emlékezete az izraeli zsidó társadalomban négyféle „Soha többé!” értelmezést is eredményezhet: soha többé ne legyünk védtelen áldozatok; soha ne hagyjuk magukra közösségünk tagjait; soha ne váljunk elkövetővé; és soha ne nézzük tétlenül mások szenvedését. Ezek eltérő társadalmi és politikai hozzáálláshoz vezethetnek. 

„A különbségek a csoportközi kapcsolatokban is megjelennek. Ha egy közösség úgy érzi, hogy az ő szenvedése egyedülálló és súlyosabb másokénál, könnyebben erősödhetnek fel az ellenséges attitűdök a tagok körében. Ha viszont az emberek felismerik a párhuzamot saját közösségük és más áldozati csoportok tapasztalatai között, könnyebben fordulnak empátiával mások felé, és nagyobb eséllyel támogatják a szolidaritást és a megbékélést” – mondja Szabó Zsolt Péter, a tanulmány egyik szerzője, a Corvinus kutatója. 

A szerzők szerint az eredmények alapján érdemes olyan mérési módszereket kidolgozni, amelyek pontosabban megmutatják, hogyan változnak ezek a meggyőződések különböző országokban, történelmi helyzetekben és generációk között. Ez azért is fontos, mert a kollektív traumáról kialakított gondolkodás összefügghet a pszichológiai jólléttel, a közösségi ellenálló képességgel, a társadalmi konfliktusokkal és a megbékélés esélyével is.