Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Turizmuskutatóink sikere az IGU világkongresszusán

2022-08-17 12:13:57

Három előadónk is sikerrel szerepelt az International Geographic Union (IGU) által szervezett világkongresszuson.

A Gazdálkodástani Doktori Iskolában 2014 óta eredményesen működő Turizmus specializáció oktatói, kutatói, doktoranduszai évek óta sikerrel vesznek részt a hazai és a nemzetközi tudományos tanácskozásokon. 

2022 nyarán a francia főváros, Párizs adott otthont a fennállásának éppen 100. születésnapját ünneplő IGU által szervezett világkongresszusnak. A rangos esemény szervezői a Corvinusról három előadást is befogadtak a Global Change and Human Mobility Munkacsoport koordinálta szekcióba, ahol jelentős érdeklődés mellett tartották meg a doktoranduszok, illetve témavezetőik a prezentációkat. 

2022. július 21-én tartották az IGU centenáriumi kongresszusának Digital tools: new practices for moving and new sources for studying mobility szekciójának előadásait, a Pantheon-Sorbonne University (Paris 1) Földrajztudományi Intézet patinás épületnek zsúfolásig megtelt szemináriumi termében. Az Egyetem képviseletében az alábbi prezentációkat mutatták be: 

  • Kökény László–Jászberényi Melinda–Jhanghiz, Syahrivar–Kökény Levente: Examining consumer behaviour through a new type of tourism service 
  • Pfening Ágota–Jászberényi Melinda: Digitalization: the difference between the ancestral heritage ‘nomadism’ and the technology-enabled lifestyle of freedom and adventure ‘digital nomadism’ 
  • Michalkó Gábor–Ilyés Noémi–Szabó Tünde–Prorok Márton–Kondor Attila: Beyond tourism statistics: using digital technology to explore good places 

A Corvinus témavezetőinek és PhD-hallgatóinak közös előadásait élénk vita követte, amelynek tanulságait beépítik az új kutatási eredményeket hamarosan közreadó nemzetközi publikációkba.  

Vágólapra másolva
X
×