Előzmények
A 2021/2022-es tanév második félévében az egyik félévközi számonkérés során a tantárgyfelelős oktató csalásra utaló jeleket tapasztalt, így vizsgálatot kezdeményezett az ügyben. A vizsga a Moodle rendszeren keresztül, online folyt. A jelenleg érvényes szabályok szerint az online vizsgázás alatt a hallgatónak az Egyetem épületében kell tartózkodniuk, pontosan a visszaélések elkerülése érdekében, de a csalás időpontjában ez a rendelkezés még nem volt hatályban, így az érintett hallgatókra ez nem vonatkozott.
A vizsgálat és annak eredményei
A fegyelmi vétséggel gyanúsított hallgatóról az eljárás során kiderült, hogy az érintettek helyett – egy részüknél pénzbeli juttatásért cserébe – két másik hallgatótársuk vizsgázott le a Moodle felhasználónevük és jelszavuk megadása után. A vizsgálat eredményeként – amelyet a Hallgatói Önkormányzat két delegáltja, továbbá oktató és jogász kollégák közreműködésével működő Hallgatói Fegyelmi és Kártérítési Bizottság folytatott le – az alábbi határozatok született. A döntések során fontos szempont volt, hogy mennyire voltak az adott hallgatók együttműködőek.
A Corvinus stratégiai célja, hogy az ország legjobb gazdaság- és társadalomtudományi szakembereit képezze, akik nemcsak szakmai felkészültségük, hanem etikus magatartásuk terén is az élen járnak. Az Egyetem vezetése minden hasonló ügyben szigorúan fellép annak érdekében, hogy óvjuk az intézmény presztízsét, valamint hogy minden hallgatónknak biztosítsuk a tiszta és egyenlő verseny lehetőségét.