Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Pályázati lehetőség – a Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület felhívása

2024-06-20 11:22:00

"Az év információvédelmi dolgozata - 2024” címre pályázók jelentkezését idén is várja az Egyesület.
Budapesti Corvinus Egyetem

A felhívás célja, hogy támogassa az információ- és adatvédelem kultúrájának kialakítását azoknak a diploma- és szakdolgozatoknak, valamint tanulmányoknak díjazásával, amelyek alkotói a tématerületükön kiemelkedőt alkottak. Ezen kívül a kiírók szeretnének szakmai visszajelzést adni a felsőoktatási szakmai műhelyek hallgatóinak a munkáiról. 

Pályázatot nyújthat be minden olyan 

  • nappali vagy levelező tagozatos hallgató vagy egy közös témán dolgozó hallgatói csoport, aki(k) a szakdolgozatot vagy diplomadolgozatot akkreditált alapszakon (BSC), mesterszakon (MSC) vagy osztatlan képzésben tanulmányai lezárásaként készítette 
  • egyéb iskola vagy nem iskolarendszerben végzős hallgató, aki záró-dolgozatot készít a tanulmányi követelményei alapján; valamint minden olyan szerző, aki a témakörben egyéb tanulmányt tett közzé (könyv, tanulmány, folyóiratcikk stb.). 

A pályázati anyagot a Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület (1149 Budapest, Pillangó utca 16-20.) részére kizárólag elektronikusan, kereshető .pdf formátumban a titkar@hetpecset.hu címre kell elküldeni. 

Egyéb pályázati feltételek és részletek az alábbi kiírásban találhatóak. 

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.07.15. - 11:26:03