Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

„Nem sok olyan dolgot tudnék felsorolni, ami többet adott volna nekem, mint a doktori képzés.”

2022-04-19 07:19:00

"Célt, hivatást és önbecsülést kaptam itt.” - Interjú Dr. Metz Rudolf alumnival

Cikksorozatunkban olyan interjúkkal jelentkezünk, melyekben doktoranduszokat és alumnikat kérdeztünk arról, hogy miért éri meg részt venni a Corvinus által kínált programokban. Aktuális interjúalanyunk Dr. Metz Rudolf, aki a Politikatudomány mester-, valamint doktori képzésének befejeztével kutatóként és egyetemi tanársegédként folytatja tudományos karrierjét a Corvinus Egyetemen.

Metz Rudolf

 
Mit kaphat egy doktori hallgató a CDI programjától?

A CDI lehetővé tette számomra, hogy a hazai és nemzetközi szakmai közösségbe belépjek és elkezdjem a pályám. Túl a hazai kapcsolatépítésen, részt vehettem a CDI támogatásának köszönhetően több nemzetközi konferencián és módszertani továbbképzésen.

Kiknek ajánlaná a programot?

Bárkinek tudom ajánlani, akik rendelkezik kellő elkötelezettséggel és elhivatottsággal. A kutatói élet nem egyszerű és teli van kihívásokkal, de kellő szenvedéllyel és igyekezettel ezeken könnyen túlléphet az ember. Meggyőződésem, hogy bármit el lehet érni, innen Budapestről is lehet világraszóló kutatást felmutatni. Ez viszont sok lemondással és áldozattal jár, de megéri.

Milyen kapcsolat épülhet ki hallgató és témavezető között?

Mint minden ilyen szakmai kapcsolat esetében, sok múlik az emberi tényezőn, a „kémián”, de a doktori iskolámban nem találkoztam olyannal, akivel ne tudtam volna együtt dolgozni. Ez nagy kincs. A témavezetőim bevontak saját kutatásaikba, véleményezték a kézirataimat, megvitatták velem a disszeminációs és publikációs stratégiámat.

Mit takar a gyakorlatorientált oktatás? Hogyan tudja hasznosítani az ebben az oktatási módszerben szerzett tapasztalatait a munkaerőpiacon?

Magam is tanítok, s alkalmazok gyakorlatorientált technikákat. Az ilyen jellegű oktatás segíti a hallgatókat, hogy olyan gyakorlati tudásra és képességekre tegyenek szert, amelyeket az életben bárhol és bármikor hasznosítani tudnak. Ide sorolhatjuk az írásbeli és szóbeli kommunikációs, vagy közösségi készségeket.


Milyen tanulmányokat folytatott a Corvinusos doktori képzés előtt?

Politikatudományi képzésen vettem részt. A mesterképzést a Corvinuson végeztem el.


Miért választotta a Corvinust a doktori tanulmányai elvégzésére? Milyen személyes sikereket, további lehetőségeket vár a Corvinus doktori programjától? 

Mindenképpen az oktatás színvonala és a kiemelkedő oktatók miatt!


Milyen területen, milyen témában kutat, publikál? 

Politikatudományok területén kutatok és publikálok. Kutatásaim főként a politikai vezetésre és vezetőkre koncentrálódik, sőt jelenleg is egy populista vezetéssel kapcsolatos kutatást vezetek posztdoktori ösztöndíjasként.


Milyen célokkal érkezett a doktori programba? 

Szerettem volna felnőni tanáraimhoz és a nyomdokaikba lépni. Nagyon sok pozitív példa lebegett előttem, akik meg is követelték, hogy kilépjek a komfortzónámból. Így kezdtem el a színvonalas nemzetközi publikációk gyártását és így kerültem egy nemzetközi, szakmai szervezet élére.

Ha egyetlen kulcsmondatban kellene megfogalmaznia a képzéssel kapcsolatos tapasztalatait, hogyan hangozna az?

Nem sok olyan dolgot tudnék felsorolni, ami többet adott volna nekem, mint a doktori képzés. Célt, hivatást és önbecsülést kaptam itt.  

A cikk megjelenésének eredeti dátuma: 2021.04.22.
Vágólapra másolva
X
×