Szeptember 1-től Gauder Milán tölti be a Corvinust fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kuratóriumi elnöki tisztségét. A vállalatvezetőként és befektetőként ismert szakember diplomája megszerzése után 25 évvel tért vissza alma materébe, hogy tudásával és tapasztalataival segítse az intézmény fejlődését. Vele készült interjúnkban beszélgettünk az alapítványi modellről, a folyamatban lévő szenátusválasztás tétjéről és arról, hogy mi lehet a szerepe a felsőoktatásnak a mesterséges intelligencia korában.

Miért vonzott a lehetőség, hogy részt vegyél az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának munkájában? 

Nagyon szép emlékeket őrzök a corvinusos éveimről. A diplomám megszerzése után sok olyan kollégával dolgoztam, akik világhírű intézményekben végeztek, mint a Massachusetts Institute of Technology (MIT) vagy a Kellogg School of Management. Eleinte elfogódott voltam, de aztán rájöttem, hogy ezek csak címkék. Ami igazán számít, az a személyes hozzáállás és a folyamatos fejlődés vágya. Szeretném, ha a mai corvinusos hallgatók tudnák, hogy csak rajtuk múlik, milyen karriert futnak be. Az egyetem erős alapot tud adni, és a határ a csillagos ég.  

Az elmúlt években nagy szervezeteket vezettem, sokféle egyetemről érkező embert vettem fel, dolgoztam együtt vele, és sokat tanultam mindebből. Úgy gondolom, ezek a tapasztalatok jól hasznosíthatók a kuratóriumban, és mivel abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van erre fordítható időm, szeretném támogatni az egyetem fejlődését. 

Fenntartói szemmel milyennek látod most a Corvinust? 

A Corvinus legnagyobb erőssége a rendkívül erős tradíció. A hazai, széles értelemben vett gazdasági elit – beleértve a pénzügyi, politikai, vállalkozói, startup- és társadalomtudományi szférát – jelentős része a Corvinuson végzett. Ez óriási legitimációt ad, a diákoknak pedig komoly inspiráció, hiszen látják, hová juthatnak el. Én is ehhez az alumni közösséghez tartozom, ahogy az ismerősi köröm nagyobbik része is, és a kuratórium elnökeként szeretném minél aktívabban bevonni ezt a hálózatot. 

A tradíció mellett a fejlődés is szembetűnő. Bár 25 év hosszú idő, nekem még egészen más emlékeim vannak erről az egyetemről: hatalmasat fejlődött az infrastruktúra, a kampusz, a hallgatói közösség sokszínűsége és a tudományos teljesítmény is. Úgy gondolom, hogy ezekre építve lehet még jobbá tenni a Corvinust. 

A tanévnyitó beszédedben az új kuratórium feladatát az úttakarítókéhoz hasonlítottad, akik az egyetem vezetését segítik, hogy akadálytalanul haladhassanak a kitűzött célok felé. A gyakorlatban mit jelent ez a kuratóriumi szerepfelfogás? 

Könnyű összekeverni a kuratórium szerepét magával az egyetemmel – ezt tapasztalom saját magunkon és más szereplőkön is.  A kuratóriumnak egy, az alapító okiratban meghatározott, átmeneti küldetése van: nem az egyetem mindennapi működését kell megterveznünk, feladatunk az idei finanszírozás biztosítása. Ez magában foglalja a múlt értékelését és a jövő megtervezését az egyetemmel, a minisztériummal és a többi érintettel közösen.  

Éppen zajlik a szenátusválasztás, ami újabb mérföldkő a megújulásban. Úgy gondolom, nem az a lényeg, hogy konkrétan kik ülnek majd a testületben, hanem az, hogy olyan légkör jöjjön létre, ahol valódi tere van a párbeszédnek és az eltérő véleményeknek, és ezekből fog kicsiszolódni az új stratégia. Számunkra az egyetem mindenkori, legitim vezetése az együttműködő fél: most a jelenlegi, novembertől pedig az új szenátus.  

Meghallgatjuk, hogy milyen irányban szeretnének haladni, és mi minden rendelkezésünkre álló eszközzel támogatjuk őket: pénzzel, ami az alapfeladatunk, vagy akár kapcsolatrendszerrel, ötletekkel, noszogatással és biztatással. Nem fogunk mindenben egyetérteni, és nem lesz mindenre pénz, de akkor is egy jobb világot teremtünk az egyetem körül, mint amilyen volt. 

A modellváltáson átesett hazai egyetemek mindegyikénél központi kérdés a jövőbeni működési és finanszírozási forma. Szerinted milyen megoldás szolgálná leginkább a Corvinus hosszú távú gazdasági stabilitását és fejlődését? 

Szerencsére ezt a kérdést nem nekem kell megválaszolnom, hanem választottunk erre egy országgyűlést, amelytől az állampolgárok és az Európai Unió is megújulást vár. Én úgy gondolom, hogy nem szabad a fürdővízzel a gyereket is kiönteni. Nem tartom ördögtől valónak az alapítványi működést, és azt sem, hogy az intézmény kap egy vagyont, aminek a hozamaiból gazdálkodva biztosítja a hosszú távú működését, de más finanszírozási konstrukciót is elfogadhatónak tartok. És persze az is fontos, hogy mindenki elmondhassa, milyen sérelem érte, hogyan érez, de aztán venni kell egy nagy levegőt, és elindulni előre.  

Meg kell vizsgálni, hogy mi az, ami eddig jól működött, és mit tanulhatunk nemzetközi – akár északi vagy más külföldi – példákból, majd ezekre építve alakítani a jövőt. Tökéletes rendszer valószínűleg nem létezik, de a lehető legstabilabb és leghatékonyabb megoldásra kell törekedni. 

Vállalatvezetőként és befektetőként hol látod az egyensúlyt a piaci szemlélet – például a fizetős képzések és a bevételek növelése – valamint a minőségi oktatáshoz való széles körű, esélyteremtő hozzáférés biztosítása között? 

Én úgy látom, hogy a piaci szemlélet és az esélyteremtés nem zárja ki egymást. Az esélyegyenlőség hiánya egy mélyebb, rendszerszintű probléma: sok mindent elrontottunk az elmúlt évtizedekben, ami miatt a hátrányos helyzetű fiatalok lemaradása jóval a felsőoktatás előtt elkezdődik. A Corvinus és a fenntartó alapítvány ösztöndíjakkal, felvételi többletpontokkal és más célzott kezdeményezésekkel segítheti a felzárkózást, de a probléma valódi gyökerét társadalmi szinten kell kezelni.  

Az egyetemnek eközben muszáj versenyképesnek maradnia a globalizáció és a mesterséges intelligencia világában. Nem beszélve arról, hogy számos stakeholdere van az intézménynek, akikre általában nem ilyenként tekintünk − a leendő hallgatók, a hallgatók jövőbeli munkáltatói, a szülők, akik azt szeretnék, hogy a gyermekük Magyarországon tanuljon tovább, ne pedig külföldön −, az ő szempontjaikat is figyelembe kell vennünk, hogy megőrizzük a piaci pozíciónkat. 

A piaci eszközök pedig közvetve az esélyteremtést is szolgálhatják: a több külföldi hallgató tandíjából származó bevétel például lehetővé teszi kiemelkedő professzorok ide vonzását, akik aztán a magyar, akár hátrányos helyzetű hallgatókat is tanítják.  

A Corvinus kiemelt célja, hogy bekerüljön az európai felsőoktatás élvonalába. A nemzetközi üzleti tapasztalataid hogyan segíthetik az egyetem erre irányuló erőfeszítéseit?  

Elsősorban nem az egyetem vált nemzetközivé, hanem maga a világ. Amikor 1995-ben a felsőoktatásba jelentkeztem, fel sem merült bennem, hogy angolul tanuljak, vagy hogy a Bécsi Egyetemre vagy a Bocconira felvételizzek. Az egyetlen célom az volt, hogy bejussak a Corvinusra, mert az jelentette a csúcsot az én univerzumomban, az akkori  hazai közegben Kőszeg és Záhony között.  

A most érettségizők világa viszont sokkal nyitottabb, nagyobb a zaj, a verseny és a csábítás is. Elérni, hogy ebben a versenyben a Corvinus az első helyre kerüljön az ő mentális térképükön, ma sokkal nehezebb feladat, a tehetségekért sokkal nagyobb a küzdelem. Ahhoz, hogy a Corvinus ebben a küzdelemben helyt tudjon állni, nemzetközivé kellett és kell is válnia. 

Ma már, az AI világában, az egyetemi évek után nem az számít, hogy melyik tankönyvből tanultál, hanem az, hogy milyen gyorsan tudsz alkalmazkodni, új információkat beépíteni, és mennyire tudsz együttműködni más kultúrákból érkező emberekkel. Óriási előnyt jelent, ha valaki már az egyetemi kurzusokon megtapasztalja, hogy milyen néhány más nyelvi, kulturális háttérrel rendelkező hallgatóval közösen megoldani egy feladatot.  

A nemzetközi üzleti életben szerzett tapasztalataimra alapozva szeretném ezt a szemléletet erősíteni az egyetemen, ahogy azt is, hogy a vállalkozói attitűd, a kíváncsiság és a folyamatos változáshoz való alkalmazkodás elengedhetetlenek a mai világban. 

Ha egy év múlva, a mandátumod lejártával összegezni kellene az alapítvány munkáját, milyen elért eredmények tennének elégedetté? 

Azt szeretném, ha ebben a 11 hónapban sikerülne olyan támogató folyamatokat elindítanunk, amelyek megkönnyítik az egyetem előrehaladását. Bízom benne, hogy erkölcsi, szellemi és szakmai értelemben is hozzá tudunk járulni a stratégia formálásához és az új vezetés megerősödéséhez.  

Annak is örülnék, ha minél több jövőbeli 18 évesnek lenne a Corvinus az álomegyetem, és szeretném, hogy az ide járó diákok büszkék legyenek az intézményre. Óriási szerepe van annak, hogy ők mit visznek magukkal, mit mesélnek a testvéreiknek, barátaiknak, vagy mit osztanak meg a közösségi médiában. Ez egy pozitív, öngerjesztő folyamatot indíthat el: ahol motivált hallgatók tanulnak, kemény kérdéseket tesznek fel, ott az oktatói gárda is fejlődik, és a legkiválóbb professzorok akarnak tanítani.  

Ha elérjük, hogy az egyetem nagy lendülettel elinduljon ezen az úton, és ehhez mi is hozzá tudunk járulni, akkor én nagyon büszkén fogom átadni a stafétát. 

Mit üzennél a Corvinus mostani hallgatóinak és az egyetem munkavállalóinak? 

A hallgatóknak azt üzenem, hogy a lehető legjobb döntést hozták, amikor ezt az egyetemet választották. Én magam is rengeteget merítettem az itteni éveimből, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, amit elértem. Magyarország jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy magabiztos, kreatív és nyitott fiatalok lépjenek ki az egyetem kapuin. Biztató lenne, ha minél nagyobb lenne a vállalkozókedv ebben a korosztályban, és nem csak a kiszámíthatóbb menedzseri vagy alkalmazotti lét jelentené a kitűzött célt. A diákok tehát jó helyen vannak, de arra biztatom őket, hogy folyamatosan kutassák a lehetőségeket. Ha pedig valami visszatartja őket, szóljanak, mert mi itt vagyunk mint „úttisztítók”, hogy elhárítsuk az akadályokat a fejlődésük útjából. 

A munkatársaknak pedig azt üzenném, hogy aktívan vegyenek részt a szenátusválasztásban. Ez az egyetemi demokrácia és az önrendelkezés fontos pillanata, amikor az intézmény közel ezer munkavállalója közvetlenül alakíthatja a maga és a Corvinus jövőjét. Arra biztatok mindenkit, hogy vitázzanak, gondolkozzanak, beszélgessenek és szavazzanak. Így kaphat erős felhatalmazást a szenátus, hogy a közösség támogatásával hozhassa meg azokat a döntéseket, amelyek újabb sikerekre vezetik az egyetemet.