Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Négy corvinusos hallgató vesz részt a Téli Egyetemi Világjátékokon

2023-01-11 14:36:01

Idén rekord számú egyetemista versenyez magyar színekben

Kapcsolódó hírek

Kapcsolódó események

Négy corvinusos hallgatónk képviseli a hazai színeket a New York állambeli Lake Placidben megrendezendő Téli Egyetemi Világjátékokon.  

A nemzetközi egyetemi sport legrangosabb téli eseményén az eddigieknél nagyobb létszámú, több mint 50 fős magyar csapat vesz részt. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a 2022. év elején leadott nevezés alapján elnyerte a részvételi jogot a férfi egyetemi jégkorong válogatott, amelynek 3 hallgatónk (Galántai Richárd Dániel, Sági Máté Péter, Tóth Péter Norbert) is a tagja.  

A korábbi éveknél nagyobb létszámú alpesi sí csapat vesz részt a január 12. és 22. közötti világeseményen, mindannyian felnőtt válogatott kerettagok. Itt Nagy Bence hallgatónk szerepel majd. 

Hallgatóinknak ekkor tudunk szorítani: 

Alpesi sí: 

Január 13. @ 10:00 am – 3:30 pm             

Jégkorong: 

Január 11. @ 1:00 pm – 3:15 pm              

HUN – SVK 

Január 13. @ 9:30 am – 11:45 am            

KAZ – HUN 

Január 16. @ 1:00 pm – 3:15 pm              

KOR – HUN  

Január 17. @ 9:30 am – 11:45 am             

HUN – GBR 

Január 19. @ 9:30 am – 11:45 am            

USA – HUN 

(képek és szöveg forrása: mefs.hu) 

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.04.19. - 05:54:43