Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Lecsúsztál a Corvinus Ösztöndíjról? Így finanszírozd a tanulmányaidat

2023-01-25 16:18:41

A Corvinus Ösztöndíj lehetőséget kínál a képzéseken való térítésmentes részvételre, azonban akkor sem kell aggódnod, ha nincs ösztöndíjas helyed. Mutatjuk az alternatív megoldásokat és támogatásokat.

Corvinus Ösztöndíj

Mióta a Budapesti Corvinus Egyetem állami fenntartásból alapítványiba szerveződött át, a térítésmentes oktatás szerkezete is megváltozott. Az egyetemen azok a hallgatók, akik korábban az államilag támogatott féléveik keretében jártak a képzésre, továbbra is tandíjfizetési kötelezettség nélkül, a Corvinus Ösztöndíjprogram keretében tanulhatnak. Ennek a rendszernek a lényege, hogy az ösztöndíjas ponthatárt elérő hallgatóknak – ami a 2021-ben induló képzéseken legalább a jelentkezők háromnegyedét jelentette – a Corvinus Ösztöndíj fedezi a tandíját, így nem kell azt saját maguknak finanszírozni. 

A program előnyei, hogy nem vonatkozik a résztvevőkre az állami röghöz kötés – amely az államilag támogatott félévek esetén igen–, vagyis hogy a képzésnek megfelelő időt a jövőben le kell dolgozni Magyarországon; valamint az is, hogy így elvégezhető akár egy másik alap- vagy mesterképzés is állami költségen, mivel nem fogy a térítéses félévek száma.

Átsorolás

Az ösztöndíjprogram egyetlen nehézségét az évenkénti átsorolás jelenti, melynek célja, hogy mindig a legkiemelkedőbb teljesítményű hallgatók kapják meg a lehetőséget a térítésmentes oktatásra. Minden tanév lezárultával, miután az összes jegy bekerült a Neptunba, és véget ért a vizsgaidőszak, az adminisztráció rangsorolja azokat a hallgatókat, akiknek a két félévben az átlagos tanulmányi teljesítménye eléri a minimum 3,8-as szintet, valamint megszereztek legalább 46 kreditet a két félév során. Ennek a rangsorolásnak az eredményeképpen július 31-ig kiderül, hogy kik azok, akik bent maradnak a támogatott helyeken, kik esnek ki, és kik kerülnek át a támogatottak közé az önköltséges képzésen lévők közül. Minden évben annyi ösztöndíjas helyet tartanak fenn, amennyi a képzés indulásakor a támogatott helyekre felvettek aránya, így aztán ez a mérték nem változik. A Corvinus Ösztöndíjat tehát minden év kezdetén egy évre kapják meg a hallgatók, majd ezt követően felülvizsgálatra kerül. A keresztféléven induló képzések esetén az ösztöndíjprogram első ciklusa fél év.

forrás: Facebook

Diákhitel 1

A diákhitelre azok a magyar állampolgárok jogosultak, akik rendelkeznek hazai bejelentett lakcímmel és aktív hallgatói jogviszonnyal, valamint még nem töltötték be a negyvenötödik életévüket. Ők teljes körű online ügyintézés keretében, kezes, fedezet és hitelbírálat nélkül igényelhetik a folyósítást. A szabad felhasználású konstrukció értelmében a pénz nemcsak tandíjra, lakhatásra, megélhetésre vagy nagyobb kiadások fedezésére költhető, hanem bármi egyébre is a tanulmányok folytatásának érdekében, további megkötések nélkül. A havonta igényelhető összeg bármikor változtatható, 15 000 Ft-tól 150 000 Ft-ig terjedhet, így öt hónapos tanulmányi félévvel számolva kijön a maximálisan igényelhető 750 000 Ft. A tanulmányok során bármikor igényelhető pénzt egy összegben vagy havi részletekben is fel lehet venni, annak függvényében, hogy milyen célra szeretné fordítani a hallgató. A hitelt kedvező, 4,99%-os kamattal kell törleszteni, amit elegendő a jogviszony megszűnésével elkezdeni, valamint különböző családtámogatási kedvezmények és a jövedelemkövető törlesztőrészletek is igénybevehetőek.

Diákhitel 2

A Diákhitel 2 konstrukció nagyban hasonlít a Diákhitel 1-hez: ugyanúgy kezes, fedezet vagy hitelbírálat nélkül, online ügyintézéssel, rugalmasan módosítható hitelösszegekkel, jövedelemarányos és a hallgatói jogviszony megszűnése után induló törlesztőrészletekkel vehető fel. A különbség a két pénzügyi opció között az, hogy ez utóbbi összeg csak a tandíj kifizetésére használható fel, és egyből az oktatási intézménynek folyósítják. Ez az opció kamatmentes. Ebből következően maximális összege a képzés önköltségi díja, a képzés során bármikor fel lehet venni.

Összességében tehát a Corvinus remek lehetőségeket kínál arra, hogy a diákok térítésmentesen tanulhassanak az egyetemen, amennyiben viszont valaki nem kerülne be az ösztöndíjas helyekre, vagy kiesne abból, abban az esetben a Diákhitel konstrukciók nyújthatnak gazdaságos segítséget.

Vágólapra másolva
X
×