Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Közösségi eseményen ültettük fenntartható komposztba az irodai növényeket

2024-05-17 14:54:00

Az idei évtől hagyományos virágföld helyett fenntarthatóbb komposztot rendel a Corvinus, a projekt részeként közösségi növényültetést is szerveztünk.
Budapesti Corvinus Egyetem

Közösségi növényültetést szerveztünk a Corvinus Green projekt részeként, ahol a kollégák közösen ültethették át fenntarthatóbb komposztba az irodai növényeket. Az ültetés mellett az is cél volt, hogy beszélgessünk arról, hogyan tehetjük fenntarthatóbbá az egyetemet és a környezetünket. Az eseményen a Science Shop talajegészséggel  foglalkozó LOESS kutatási projektjét is megismerhették az érdeklődők.

A közösségi élmény mellett a tudásmegosztás is megvalósult a kollégák között, volt például olyan növény, melynek közösen találtuk ki a nevét, de az ültetési praktikáikat is megosztották a tapasztaltabb kertészek. Ráadásul még növényeket is cserélgettük, illetve az utódnövények átültetésével a növényállomány is szaporodott. Jó példa ez arra, hogy a tervezés mellett érdemes belevágni a cselekvésbe, a folyamat közben pedig lehet tapasztalni, tanulni és így alakítani tovább a fenntarthatóbbá válást.

 

 

Végül pedig három érv, miért fenntarthatóbb a komposzt a hagyományos virágföld helyett:

♻️ A komposztálóüzemből vásárolt jó minőségű föld a településekről elszállított szerves anyagból készült, így körforgásos gazdasági modellhez járultunk hozzá.*

🌿 Ennek megfelelően nem tartalmaz műtrágyát és más, hozzáadott vegyi anyagot. Ráadásul tőzegmentes is, ami a karbonlábnyom csökkentéséhez és élőhelymegőrzéshez is hozzájárul.

📦 A szállításhoz használt zsákokat a következő alkalommal újra használni fogjuk, így a csomagolási hulladék mennyiségét is csökkenteni tudtuk.

A program a májusi Hónap Fenntarthatósági Témája projektnek is része, ahol a közösségi cselekvés kerül fókuszba. A projektről és a további programokról részletek itt olvashatók.

Írta: Kovács Máté

*Szerzői megjegyzés: Ezt az elszállított anyagot szokták “zöld hulladéknak” is nevezni, a természetben azonban nincs hulladék, ez a szerves anyag kincset ér, mert az új életnek a forrása. A legjobb, ha a kertben marad, de ha már mégis elszállítják, akkor fontos, hogy valóban hasznosuljon újra.

Vágólapra másolva
X
×