Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

IT-alapú üzletimodell-innovációval nyertek elismerést hallgatóink Oslóban 

2023-03-20 15:41:51

A BI International Case Competition 2023 üzleti esettanulmányi versenyén szerepeltek hallgatónk februárban.

Egyetemünket négy alapszakos hallgató, Aszódi Anett, Fekete Mirella, Kálmán Anna és Szalay Csilla képviselte BI International Case Competition 2023 üzleti esettanulmányi versenyen. A csapat tagjait a Cases on International Business Strategy (CIBS) kurzus sikeres hallgatói közül választották ki. A versenyt megelőző alapos felkészülést Matyusz Zsolt, az Operáció és Döntés Intézet docense segítette. 

Az egyhetes verseny során 12 csapat mérte össze tudását a világ különböző pontjáról. A csapatok két üzleti problémán dolgoztak, majd megoldásaikat szakmai zsűri előtt prezentálták, többek között az esetadó vállalat képviselői előtt. 

Az első esetet nyújtó cég a norvég kormány tulajdonában lévő, infrastrukturális építkezésekkel foglalkozó Mesta nevű vállalat volt. A vállalat problémája, hogy Norvégia különböző régióiban eltérő profitabilitással működik. A versenyzőknek 12 óra állt rendelkezésre arra, hogy egy olyan elemzési keretrendszert mutassanak be, amely segít elemezni és ezáltal megtalálni az eltérő régiók rosszabb teljesítménye mögött megbújó okokat. 

„Az első eset egy tanuló eset volt, így mindenki megnézhette a saját divíziójában a prezentációkat, amiből sokat lehetett tanulni. Nagyon érdekes volt a különböző országok esetoldási stílusait megfigyelni. Elképesztő és új élmény volt ennyi csodás egyetemi hallgatóval találkozni és látni őket prezentálni” – emelte ki Kálmán Anna. 

A második eset megoldására a csapatoknak 30 óra állt rendelkezésre. A 30 óra alatt a csapatok a CodeIT nevű cég problémáján dolgoztak. A CodeIT mérnökei olyan megoldást dolgoztak ki, amivel a gyártók új szintre emelhetik működésük nyomon követhetőségét és automatizációját, azonban jelenlegi működésük nem biztosított elég megtérülést egy fenntartható, globális növekedéshez. Ennek megoldására egy olyan üzleti modell kialakítását és áttérési tervét kérték a versenyzőktől, amely évente visszatérő bevételekre épül. 

Ahhoz, hogy egy ilyen komplex problémára 30 óra alatt a szakmai zsűri által is értékelt megoldást tudjon hozni a csapat, alapos szakmai tudás és egy jól kialakult esetoldási struktúra szükséges. „Egy nemzetközi verseny nemcsak ott külföldön kezdődik el, hanem már itthon, mivel a felkészülés sok tanulást, gyakorlást és dedikáltságot igényel, de ezek a végén mind kifizetődnek. Emiatt én mindig is hálás leszek csapattársaimnak, hogy ugyanúgy foggal-körömmel törekedtek a tökéletességre, illetve tanárainknak, akik a felkészülésünket vezették, támogatták, és a végén velünk együtt izgultak az eredmények miatt” – vélekedett Fekete Mirella. 

Hallgatóink a verseny során a divízión belüli második helyezést érték el, a végső győztes American University of Beirut csapata mögött. Nemzetközi közegben szakmai zsűri előtt prezentálni egyedülálló lehetőség az alapszakos tanulmányok során. A csapat munkájának színvonalasságát az is bizonyította, hogy mindkét eset prezentálása után a szakmai zsűri tagja külön megkereste a csapat tagjait, hogy gratuláljon a vállalati problémára hozott megoldásra. 

„Korábban is éreztem annak a súlyát, hogy már egyetemi éveink alatt cégvezetőknek segíthetünk problémáik megoldásában, de egészen más élmény, amikor a zsűri egyik tagja kifejezetten keresi a csapatot a prezentáció után, hogy gratuláljon és beszélgessünk a javaslatokról. A megoldás miatt érzett büszkeséget tovább növeli, amikor elismert szakembereket sikerül meglepni és lenyűgözni” – emelte ki Szalay Csilla. 

A verseny során szakmai tapasztalatok szerzése mellett hallgatóinknak lehetőségük nyílt Oslo felfedezésére is a többi csapattal együtt. Közösen megtekintették többek között az oslói városházát, ahol minden évben átadják a Nobel-békedíjat, valamint közelebbről is megismerhették a viking kultúrát a The Viking Planet nevű múzeumban. A kötetlen programok lehetőséget nyújtottak arra is, hogy a csapatok megismerhessék egymást. 

„Számomra a verseny egyik legjobb része az új emberekkel való találkozás, barátságok kialakítása, hisz a business világában a kapcsolati tőke mindennél fontosabb” – fűzte hozzá Fekete Mirella. 

A csapat tagjai alapszakos tanulmányaik során elvégezték a Case Track kurzusrendszer tárgyait, amely során elsajátították az üzleti esetoldáshoz szükséges ismereteket. 

„A Case Track tárgyainak köszönhetően olyan készségekkel gazdagodtunk, amelyek lehetővé tették, hogy nemzetközi színtéren is helyt álljunk. A kurzusrendszer során kapott sokféle üzleti ismeret és prezentációk utáni szakmai támogatás segített hozzá bennünket ahhoz, hogy Norvégiában képviselhessük egyetemünket” – mondta Aszódi Anett. 

„Nagyon hálás vagyok, hogy a Case Track tárgyai során elsajátított ismereteknek köszönhetően ilyen színvonalas nemzetközi versenyen vehettünk részt” – fűzte hozzá Kálmán Anna. 

Gratulálunk a csapatnak és mentoruknak, valamint köszönjük a felkészítésben közreműködő további oktatók és korábbi versenyzők munkáját! 

Vágólapra másolva
X
×