Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Hatalmas sportsiker Abu Dhabiban

2022-06-15 16:33:30

Kiss Barnabás másodéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatónk 3. helyezést ért el az IFMA muaythai világbajnokságon.

 Az IFMA muaythai világbajnokságnak idén Abu Dhabi adott otthont, ahol a magyar válogatott tagjaként hallgatónk, Kiss Barnabás képviselte Magyarországot az U23-as korosztályban, a 81 kilogrammosok között.

Barnabás a Facebook-oldalán számolt be a világbajnokságról:

„A pályafutásom eddigi magasan legjobb formáját sikerült elérnem a felkészülés alatt, így egyértelműen azzal a tudattal utaztam ki, hogy a legfényesebb érmet szeretném hazahozni. Azonban a kiutazás előtt közbejött olyan sérülés is, ami erősen veszélyeztette, hogy egyáltalán versenyezni tudjak.
Ezen kívül is számos nehézséggel kellett megküzdeni a kintlét alatt, így idén egy bronzérmet sikerült szereznem! Nagyon kemény meccsek voltak, és felemelő érzés volt a legjobbakkal küzdeni!”

Gratulálunk!

Vágólapra másolva
X
×