Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Fenntarthatósági tanulmányi verseny indul elsőéves hallgatóknak

2023-09-13 14:08:00

A Fenntartható Fejlődés Intézet versenyén elsőéves Gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatók vehetnek majd részt.

A 2023/24. tanév őszi félévében először hirdetnek tanulmányi versenyt a Globális fenntarthatósági kihívások című tárgy elsőéves, Gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatói számára a Fenntartható Fejlődés Intézet Fenntarthatósági Menedzsment és Környezetgazdaságtan Tanszék munkatársai. 

A verseny célja, hogy felkeltse a hallgatók tudományos érdeklődését a fenntarthatóság különböző aspektusai iránt, a fenntarthatósághoz kapcsolódó témákban még jobban elmélyedhessenek, valamint elősegítse a későbbiekben elkészíthető tudományos művek, például a TDK-dolgozat megírását, vagy a Fenntartható Fejlődés Intézet demonstrátor utánpótlásának biztosítását. A hallgatókat – a témának megfelelően kijelölt oktatók munkáján keresztül – rendszeres konzultációkkal segítik. 

Az őszi félévben a verseny első fordulójára kerül sor. Az ekkor leadott pályaműveket két független bíráló értékeli, majd a pontszámok alapján a versenyzők legjobb 20%-a továbbjut a 2., tavaszi fordulóba, ahol már szűkebb témákban készíthetik el újabb írásműveiket. A verseny kiírása később lesz elérhető az érintett hallgatók számára. 

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.02.20. - 22:24:56