A kétkörös versenyre 2-3 fős csapatok jelentkezését várják a szervezők. A csapattagok mindegyikének aktív alap- vagy mesterszakos hallgatói jogviszonnyal kell rendelkeznie. Egy pályázó egy csapatban vehet részt, egy csapat egy pályázatot nyújthat be.
Az első körben a csapatoknak rövid írott anyagokat kell benyújtaniuk, amelyben bemutatják a feltárni kívánt problémát vagy kezdeményezést és annak relevanciáját, valamint az elkészítendő kisfilm tervét.
Az elsőkörös szöveges pályázat leadási határideje: 2022. március 20.
Jelentkezni e-mailben lehet Nagy Zsombornál, a GEO Tanszék demonstrátoránál: zsombor.nagy5@stud.uni-corvinus.hu
A beérkezett ötletpályázatokat szakmai zsűri bírálja el március 25-ig és értesíti a továbbjutott csapatokat.
A második körben a korábban beadott tervek alapján el kell készíteni egy legfeljebb 5 perces kreatív videót.
A 2. körös videó leadási időszaka: 2022. március 28. – április 22.
A szakmai zsűri által a legjobbnak ítélt három csapat pénzjutalmat kap:
Különdíj: a legtöbb like-ot szerző videót készítő csapat bruttó 40 000 Ft különdíjban részesül.
A részletes pályázati felhívás az alábbi linken érhető el.
Az adatkezelési tájékoztató itt olvasható.
A szerzői nyilatkozatot innen tudod letölteni.