Végrendeletében kifejezetten szűk családi körben történő, ceremóniamentes búcsúztatást kért. Hamvait 2022. június 16-án, csütörtökön kora délután fogja a család vízre bocsájtani, a hajón csak a család tartózkodik majd. Azoknak viszont, akik szeretnék tiszteletüket leróni, a családja azt javasolja, hogy várakozzanak a Corvinus előtti rakparton a hajó megérkezésére, amely 13:45 és 14:00 között várható, és egy-egy szál virágot a vízbe szórva élhetnek a búcsú gesztusával.
Dr. Hoffmann Istvánné Grósz Magdolna a közgazdaság-tudomány doktora, a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing Intézetének professzor emeritája, nyugalmazott egyetemi tanára volt. 1953-ban vegyészként végzett az ELTE-n, majd 1965-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem mérnök-közgazdász végzettségét szerezte meg. Dolgozott a KERMI-ben laborvezetőként – amely évekre nagyon szívesen emlékezett, sokszor felidézte azokat a mérnöki pályával összefüggő értékeket és képességeket, amelyeket ott szerzett meg – majd oktatóként csatlakozott a Marx Károly Egyetemhez. A pályamódosítása kapcsán elismeréssel emlegette Szabó Kálmán rektor nevét és támogatását. Ugyanígy mindig szívesen gondolt vissza az USA-ban töltött időre, a Harvardon és az MIT-n szerzett tapasztalataira. Gyakran felidézte azt a kemény munkát, amit ott végzett és azt a megbecsültséget, amelyet ezért az ottani kollégáktól kapott.
1970 óta oktatott a közgazdászképzés minden szintjén. Nagyon szeretett tanítani és a tanítványai is nagyon szerették őt. Mindig büszkén emlegette, hogy a diákok az ő óráin megszerették azokat a tantárgyakat és témaköröket (például anyagismeret), amelyet korábban nem szerettek és unalmasnak tartottak. Nagyon jó kapcsolata volt a gyakorlati marketing világával is – így nem meglepő az sem, hogy szerepe volt a Magyar Marketing Szövetség megalapításában. A gyakorlatban is hasznosítható tudást fontosnak tartotta, mindig nagy hangsúlyt fektetett a gyakorlati emberek bevonásába az oktatásba. Tanítványaival gyakran tartotta a kapcsolatot az egyetemi képzés lezárása után is, mindig örömmel vette, ha korábbi tanítványai megkeresték. Meghatározó szerepe volt abban, hogy Magyarországon a Közgázon elindult a marketingképzés. Munkásságával lefektette – többek között – a hazai sportmarketing tevékenység és oktatás alapjait.
Elismerések sora kísérte a pályáját. Kiváló munkáért érdemérem, Fáy András-díj, Apáczai Csere János-díj, MTA mestertanár oklevél. Számtalan publikációt írt pályája során, szakcikkeket, egyetemi jegyzeteket, könyveket. Kifejezetten termékeny szerző volt, összesen több mint 50 könyv és jegyzet kötődik a nevéhez. Könyveit a mai napig számos felsőoktatási intézményben használják.