Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Doktoranduszok, figyelem! Jön az idei Kooperatív Doktori Program

2023-06-07 13:20:00

Havi nettó 400 ezer forintos, akár négy éven át tartó ösztöndíj pályázható július 20-ig a piacorientált kutatói utánpótlás keretében, a nyertes fiatal kutatók mellett támogatásban részesülnek az őket befogadó doktori iskolák, valamint a témavezetők és a bevont vállalati szakértők is.

Jelentős ösztöndíjjal segíti a vállalati együttműködésben folytatott kutatásokat Kooperatív Doktori Program, elsősorban matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai területeken. A program célja, hogy Magyarország versenyképességét növelve célzottan támogassa a piaci igényekhez alkalmazkodó kutatói karrierépítést. 

A speciális ösztöndíjprogram az ipari és szolgáltatói szektorok kutatás-fejlesztési igényeihez igazodva támogatja a tehetséges magyar fiatalok tudományos karrierjét. A nyertes pályázók 24-43 hónapon keresztül havi nettó 400 ezer forintos ösztöndíjat kapnak, hogy vállalati együttműködésben, valamelyik hazai egyetem doktori iskolájának intézményes keretei között dolgozzák fel kutatási témájukat. A fiatal kutató mellett támogatásban részesül az őt befogadó doktori iskola, valamint a témavezető és a bevont vállalati szakértő is.  

A Kooperatív Doktori Program felhívásra 2023. június 19-től július 20-ig nyújthatnak be pályázatot mindazok a hallgatók, akik doktori tanulmányokat folytnak, vagy azt a 2023/2024-es tanévben megkezdik és a kutatásaikban közreműködő vállalati partnernél szerződéses jogviszonyban állnak. A beérkező pályázatokat dedikált szakmai testület bírálja el, amelyben helyet kapnak a felsőoktatás és a versenyszféra képviselői is. A program részleteiről bővebb információ a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapján érhető el.  

A 2020 óta futó program keretében 19 egyetemen 366 doktorhallgató projektjének megvalósítását támogatta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, eddig közel 14 milliárd forint értékben. „Az ösztöndíjprogram legfőbb célunkat az egyetemek és a gazdaság összekapcsolását valósítja meg azzal, hogy a doktorandusz a kutatásai témáját az ipari szereplővel és az egyetemmel közösen határozza meg, koordináltan dolgoznak együtt. Ez az alapja annak, hogy emelkedjen a magyar szabadalmak száma, erősítve ezzel a magyar innovációt, nemzetünk jövőképességét ”– mondta el a meghirdetés kapcsán Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára. Hozzátette: a Program a fiatal kutatóknak biztosít újabb lehetőséget célzott karrierépítési stratégiák megvalósítására a kutatás-fejlesztés és az innováció világában. 

Magyarország új innovációs stratégiájának fókuszában a tudásalapú gazdaság megerősítése, a kutató helyek, az egyetemek és a gazdaság összekapcsolása áll. A parlament hamarosan dönt Magyarország új innovációs stratégiájáról, a Neumann János Programról, amelynek egyik kiemelt eleme a kutatói utánpótlás biztosítása. Ezt a célt hivatott szolgálni a most meghirdetett Kooperatív Doktori Program is. 

Forrás: KIM 

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.02.24. - 01:55:18