Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Címvédés az Ács Antal Esettanulmány Versenyen

2023-05-17 12:26:21

Idén is a Corvinus csapata nyerte a Debreceni Egyetem esetversenyét.

Első helyen végzett a Corvinus Vezetés és szervezés mesterszakos diákjaiból álló csapata III. Ács Antal Esettanulmány Megoldó Versenyen. Ezzel immár harmadik éve nem talál legyőzőre egyetemünk a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Vezetés- és Szervezéstudományi Intézete által rendezett megmérettetésen, ahol a magyar nyelvű gazdasági felsőoktatási intézmények csapatai mérik össze tudásukat. A versenyt az előző két év online megmérettetése után idén először személyesen, a Debreceni Egyetem campusán rendezték meg 2023. május 4-5. között.  

A jellemző témakörök elsősorban a menedzsmenthez, a vezetés-szervezés kihívásaihoz, a szervezetfejlesztés kérdéseihez, illetve a HR-tevékenységterületekhez kapcsolódnak. A csapatoknak a verseny során helyi cégek valós problémáinak megoldására kell törekedniük. Ez idén sem volt másképp: a felnőttképzéssel foglalkozó OpenEd Learning Zrt. képzés-fejlesztési, stratégiai és HR kérdései álltak a fókuszban a mesterséges intelligencia kínálta új lehetőségek tükrében. Az esetet a rendezvényt szervező kar Lifelong Learning Kihelyezett Tanszéke biztosította. 

A csapatok idén az első napon tízórás időintervallumban dolgozhatták ki megoldásukat. A verseny sajátossága az úgynevezett “Meet the Boss” szekció volt, ahol egy csapattag a feladatmegoldáshoz a vállalat vezetőit kérdezhette, azonban úgy, hogy a válaszokat a többi csapat küldöttjei is hallhatták. Ezt követően az esetoldás másnapján a csapatok 15 perces időkeretben prezentálták ötleteiket és javaslataikat a zsűri előtt. 

Az eredményhirdetést követően a vállalat vezetője a győztes csapatnak felajánlotta a további egyeztetés lehetőségét, a közös gondolkodás folytatását is, illetve akár a megvalósítási folyamatban való részvételt is. 

A Budapesti Corvinus Egyetem csapatának tagjai Hadházy Adél, Horváth Luca, Keményfi Gergely és Mikes Levente elsőéves vezetés és szervezés mesterszakos hallgatói voltak, felkészítő tanáruk pedig Felsmann Balázs, a Stratégiai Menedzsment Tanszék egyetemi docense volt. 

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.03.03. - 23:00:29