Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Amerikai diákokkal dolgoztak hallgatóink az Édes Város üzleti projektjén

2023-05-31 13:19:20

A tavaszi félévben ötödik alkalommal tartották meg az International Business Project (IBP) üzleti esetoldó tárgyat.

A szabadon választható kurzuson meghívásos alapon vehettek részt a diákok. A Corvinus hallgatói amerikai partneregyetemünkkel, a University of North Carolina @Chapel Hill diákjaival dolgozhattak együtt (top 10-es egyetem BSc business területen). A kurzusvezetők Meredith Michael, illetve Kozma Miklós és Pistrui Bence, a Vállalkozás és Innováció Intézet oktatói voltak. 

A csapatok 2-2 amerikai, illetve magyar hallgatóból álltak, és két hónapon keresztül intenzíven dolgoztak együtt, virtuális környezetben. Végül a projekt zárásaként az amerikai hallgatók és oktatóik Magyarországra utaztak, hogy a hallgatók együtt prezentálhassák megoldásaikat az esetet adó vállalatnak, megküzdve egymással a dobogós helyezésekért. 

Az esetet egy magyar induló cég, az Édes Város biztosította, Pistrui Bence és Kostyál Dániel közvetítésével. Érdeklődve várták a kreatívabbnál kreatívabb javaslatokat a stratégiai terjeszkedéshez. A különböző kultúrák találkozása által szélesebb körből jöttek az ötletek, így a hallgatóknak lehetőségük volt új szemléletmódot mutatni egymásnak. Pintér Levente így véleményezte a közös projektet: „rendkívül érdekes volt az amerikai srácokkal együtt dolgozni. A csapatösszhang már az elején jól alakult, így az esetoldás is zökkenőmentesen telt.” 

A hallgatók egymástól és a tanácsadói szakmáról is sokat tanulhattak. Alejandro Herrera, a UNC hallgatója így tekintett a közös feladatra: “a feladat alatt jobban megértettem, milyen a napja a valós életben egy tanácsadónak, és hogyan fejleszthetem készségeimet, hogy felkészüljek egy ilyen pályára.”  

A csapatok, az esetoldáson kívül közös eseményeken is részt vehettek. A csapatépítő programokon többek között a magyar fiatalok elkísérhették az amerikaiakat egy termálfürdőbe, ahol egy laza délutánt tölthettek el. 

Összességében, mindenki életre szóló élményekkel és új barátságokkal gazdagodhatott. „Az IBP-n szerzett tapasztalatokat nem könnyű pár sorban összefoglalni, szavakba önteni pedig talán még nehezebb. Az amerikai csapattársaink megérkezésével egy este alatt összetartó közösség alakult ki, és a folytatásban az egész hetet ez az összhang és dinamika jellemezte. Fantasztikus lehetőség volt ilyen közelről tanulni egy másik kultúráról, közös projekten dolgozni, majd mindezek után együtt ereszteni ki a gőzt. Utolsó nap az élmény egy nagy közös vacsorával zárult a Callas étteremben, az Opera mellett, ami finom megkoronázása volt az egész kurzusnak” – így jellemezte Pongrácz Alexandra hallgatónk az utolsó hetet.   

Az Amerikában tanuló Kush Shah így élte meg az együtt töltött időt: „a Magyarországon eltöltött idő az egyik legkifizetődőbb utazási élményem volt. Egyedülálló volt, hogy külföldi tanulási szándékkal utaztunk, és még egyedibb, hogy megoszthattuk ezt az időt a helyi diákokkal. A csoportunk fantasztikus energiával rendelkezett, amely lehetővé tette mindenki számára, hogy egymás erősségeit és gyengeségeit építsük, miközben új, életre szóló barátságokat építettünk ki.” 

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.02.20. - 22:52:48