Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Alkoss Másképp érzékenyítő program

2022-05-20 07:30:54

Beszélgetés és közös alkotás Krániczné Tóth Dóra mozgáskorlátozottsággal élő festőművésszel

A Hallgatói Támogatás csapata május 11-én tartotta az „Alkoss Másképp” érzékenyítő programot a Napköziben. 

A program során Krániczné Tóth Dóra festőművész betekintést nyitott a mozgáskorlátozott festőművészek világában, mesélt a kezdeti nehézségeiről, kudarcairól és sikereiről, bemutatta a szájjal festés technikáját, beszélt ennek a folyamatáról, eszközeiről, és az őt foglalkoztató festészeti témákról. 

A beszélgetést követően a hallgatók kipróbálhatták, hogy milyen szájjal és lábbal rajzolni. A résztvevők csoportosan és egyénileg is alkothattak és megtapasztalhatták, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézni és hogy miben tér el a megszokott rajzolástól. 

A résztvevők nagyon nyitottak és érdeklődőek voltak, a program végén elmondtak, hogy még az előzetes várakozásukhoz képest is nehezebb volt így rajzolni, de nagyon jó élmény volt ezt megtapasztalni. A festőművész jó tanácsokkal, instrukciókkal segítette a hallgatókat a próbálkozások során. 

Az érzékenyítő alkalom egy beszélgetéssel zárult, amelynek során a résztvevők megosztották tapasztalataikat, elmesélték milyen élmény volt számukra így rajzolni és milyen gondolatok, kérdések fogalmazódtak meg bennük. 

A tervek szerint a programot a következő félévben is megrendezik. 

Vágólapra másolva
X
×