Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

Afrikai hős díjat kapott ghánai doktoranduszunk

2023-06-02 11:20:00

Hallgatónk, Gabriel Asante vehette át a 2023-as Afrikai Hős díjat az Ohio Egyetemtől. Ghánai diákunk az Ukrajnából Magyarországra menekülő több mint 1400 afrikai menekültnek nyújtott segítségéért kapta az elismerést.
Budapesti Corvinus Egyetem

Gabriel Asante azért választotta a Corvinus Egyetemet fogadó intézményének, mert felsőoktatási intézményünknek jó híre van Európában, és erős politikatudományi képzéssel rendelkezünk. Tanulmányait 2019 szeptemberében kezdte meg nálunk, jelenleg a Nemzetközi Kapcsolatok és Politikatudományok Doktori Iskola képzésének utolsó szemeszterét végzi.  

Asante hősiességét 2022. február 25-én éjjel tették próbára, amikor az ukrajnai háború elől Magyarországra menekülő ghánaiak kértek tőle segítséget. Mivel ő a Ghánai Hallgatók Magyarországi Egyesületének (GASH) elnöke, a Ghánai Külügyminisztérium megadta elérhetőségét a segítségre szorulóknak. Asanténak és csapatának néhány óra alatt kellett megszerveznie a menekültek szállítását, elszállásolását és étkeztetését, miközben semmilyen forrás nem állt rendelkezésükre. Dr. Richard Kwabena Akrofi Baafi tiszteletes atyához fordultak, aki Ghánából származik és Budapesten él. Ő nyújtott kölcsönt a költségek fedezésére. A magyar kormány ingyenes vonatokat ajánlott fel a menekültek Budapestre szállítására, ami megkönnyebbülést jelentett Asante és csapata számára, mivel a pénzből élelmet és szállást tudtak biztosítani. 

Gabriel Asante vezetésével az ukrán válság idején az általa segítettek mintegy 20%-a visszatérhetett saját afrikai országába, míg mintegy 30%-uk Magyarországon maradt. Közülük néhányan ösztöndíjat kaptak a magyar kormánytól, hogy helyi intézményekben folytathassák tanulmányaikat. Eleinte ghánaiaknak segítettek, de később egyre több különböző afrikai nemzetiségűnek, például kenyaiaknak, nigériaiaknak és etiópiaiaknak is. Gabriel szerint több mint 1400 embernek nyújtottak segítséget a válság idején. Asantét a magyarországi ghánai diákközösség és a magyar közösség támogatta erőfeszítéseiben azáltal, hogy alapvető felszereléseket adományozott, valamint a budapesti Pünkösdi Nemzetközi Imaház (PIWC-Budapest), ami ideiglenes szállást biztosított.  

Sikere ellenére a Ghánai Diákok Magyarországi Egyesülete jelenleg nem kap támogatást egyetlen intézménytől sem. Az egyesület vezetői személyes forrásaikból finanszírozzák tevékenységüket. Asante a Cseh Köztársaságban működő ghánai nagykövetséghez fordult finanszírozásért, de még nem kapott pozitív visszajelzést. 

Asante jelenleg azt kutatja, hogyan lehetne az oktatáshoz való hozzáférést javítani Afrikában a középiskolák szintjén költségcsökkentő intézkedések révén. Doktori tanulmányai során az oktatáshoz való hozzáférés javításának társadalmi előnyeivel foglalkozik. PhD-je befejezése után Asante azt tervezi, hogy posztdoktori állást vállal, hogy kutatási készségeit és tudását bővítse. Reméli, hogy a szubszaharai afrikai régióban több esetet is tanulmányozhat, hogy a térség középfokú oktatás felső évfolyamainak színvonala javulhasson. Azt tervezi, visszatér Afrikába és egyetemi oktató lesz, hogy az embereket szolgálhassa. 

Gabriel Asante-nak márciusban ítélte oda a díjat az Ohio Egyetem, amelyet a 32. Afrikai Hősök Éjszakáján vett át (a beszédét itt lehet megtekinteni), és ahol főelőadóként is felszólalt az Afrika egységéért és fejlődéséért való kiállás témájában. 

Az Afrikai Hős Díjat minden tavaszi félévben olyan afrikai vagy Afrikával foglalkozó személynek ítélik oda, aki hozzájárul az afrikai kontinens, illetve az ott vagy a diaszórában élő afrikaiak fejlődéséhez és előbbre jutásához. 

A díjat azért hozták létre, hogy megünnepeljék Dél-Afrika egykori és néhai elnökének, Nelson Mandelának a börtönből való szabadulását. Az első ilyen díjat Mandela elnök kapta 1991-ben. 

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.05.26. - 14:11:55