Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

A Corvinusszal is együttműködési megállapodást kötött a Pénzügyminisztérium

2023-09-29 10:11:00

Négy rangos hazai egyetemmel kötött stratégiai együttműködési megállapodást gyakornoki program létesítésére a Pénzügyminisztérium.

Varga Mihály pénzügyminiszter a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Óbudai Egyetem vezetőivel írta alá az együttműködési megállapodásokat szeptember 28-án. 

A kiterjesztett gyakornoki program így megnyitja a lehetőséget a négy egyetem hallgatói előtt arra, hogy az államigazgatás egy kitüntetett területén próbálják ki magukat. 

Az ünnepségen Varga Mihály kiemelte: az egyetemekkel megszülető stratégiai partnerségi megállapodások kettős célt szolgálnak. Az egyetemek hallgatói nemcsak a kötelező szakmai gyakorlatot teljesíthetik, hanem lehetőségük nyílik az államigazgatáson keresztül belépni a munkaerőpiacra. Emellett olyan speciális területen próbálhatják ki magukat, ahonnan átfogó képet kaphatnak a Magyarország előtt álló feladatokról, célokról és lehetőségekről – fogalmazott a miniszter. 

Varga Mihály arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt évek olyan változásokat hoztak a világban, amelyek gyökeresen megváltoztatják a jövőre vonatkozó korábbi elképzeléseket. A koronavírus-világjárvány után, a szomszédban elhúzódó orosz-ukrán háború és energiaválság mellett új technológiák is alakítják az életünket, amelyekkel lépést kell tartanunk. E téren az egyetemeinknek kulcsszerepe van, ők tudják termőre fordítani a magyar kreativitást, összefogva a piaci szereplőkkel és az állami intézményekkel – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Az alapítványi fenntartás sikerességét hangsúlyozva Varga Mihály hozzátette: a modellváltás óta egyértelműen javul az egyetemek pénzügyi helyzete is, ami ma már az oktatók anyagi megbecsültsége terén is látszik.

A négy egyetemmel történő együttműködési megállapodásoknak köszönhetően hamarosan 30 végzős hallgató kezdheti meg a gyakornoki munkát a Pénzügyminisztériumban. Varga Mihály beszédében emlékeztetett arra is, hogy a program év eleji indulása a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel rendkívül sikeresnek bizonyult. Az előző gyakornoki ciklus után az egyetem gyakornokainak egyharmada el is helyezkedett a minisztériumban, illetve háttérintézményeknél.

(képek forrása: Pénzügyminisztérium, cikk forrás: kormany.hu)

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.04.22. - 03:19:04