Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

400 középiskolás mérette meg magát a JÉG versenyén

2024-05-16 15:40:00

A Jövőt Építők Generációja Corvinus diákszervezet idén 11. alkalommal szervezte meg a középiskolások körében népszerű JÉG Középiskolás Versenyt.
Budapesti Corvinus Egyetem

Idén is több mint 400 diák mérettette meg magát a Kárpát-medence különböző pontjairól. A verseny célja, hogy megszerettesse és megismertesse a középiskolásokkal a gazdaságtudományokat. A verseny 3 selejtező fordulóból áll, amelyek során a diákoknak szakmai, logikai kérdésekre kell válaszolniuk, illetve egy videót is kell készíteniük. Az országos döntő a Corvinuson zajlott, ahova pedig a legjobb 10 csapat jutott be, és az álmaik vállalkozását kellett bemutatniuk a szakmai zsűri előtt.  

A versenyről egy összefoglaló videó is készült, amit ezen a linken lehet megtekinteni.  

Gratulálunk minden versenyzőnek és felkészítő tanárának az elért eredményhez. 

Vágólapra másolva
X
×