Ugrás a fő tartalomra
Vissza a főoldalra

10. születésnapját ünnepelte a Szabó Kálmán Tehetségprogram

2022-11-17 11:31:50

A Rajk Szakkollégium diákjai 2012-ben alapították a Szabó Kálmán Tehetségprogramot (SZKTP), amelynek célja, hogy tehetséges, rászoruló diákoknak nyújtson segítséget a Corvinuson és az ELTE Állam- és Jogtudományi karán való továbbtanuláshoz.

Kapcsolódó hírek

Kapcsolódó események

A programot jelenleg is szakkollégisták működtetik, 2017-ben bekapcsolódott a Heller Farkas Szakkollégium, 2019-ben pedig a Bibó István Szakkollégium. A programba bekerülő ösztöndíjasok anyagi támogatást kapnak az egyetem első évében (600.000-960.000 Ft), továbbá egy felsőbbéves szakkollégista mentort is biztosítanak számukra, hogy segítsen az egyetemi életbe való zökkenőmentes beilleszkedésben.

Az évforduló alkalmából megrendezett gálára november 3-án került sor a Corvinus E épületének aulájában. Az eseményen Chikán Attila, az SZKTP kuratóriumának elnöke, Révész Sándor, az SZKTP egyik alapítója, Bozó Benedek, a program jelenlegi főkoordinátora és két korábbi ösztöndíjas, Szabados Attila és Balogh Vivien mondtak beszédet.

Ezt követően a résztvevők megtekinthettek egy kisfilmet a program történetéről, majd egy pohárköszöntő következett. Az esemény mellett megtekinthető volt egy kiállítás is, amely a program fontos állomásait mutatta be, amely továbbra is megtekinthető az egyetem E épületében.

A 10. évforduló következő állomása egy kerekasztal-beszélgetés lesz a Corvinuson december 1-én, 19 órakor az E épület III. előadójában, a témája pedig a társadalmi mobilitás lesz a felsőoktatásban. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők erre az eseményre is.

Vágólapra másolva
X
×
GEN.:2024.03.29. - 09:08:54